Amikor a tél megérkezett, erdőn-mezőn dermesztő lett a csend. Mindenki behúzódott előle, ki odúba, ki kuckóba. Ez a tél nagyon goromba legény volt, befagyasztotta a vizeket, hóbatyuját jól kirázat, aztán ráérősen végigdőlt a kopár lankákon, és akkorát fújt, hogy a gyengébb madarak lefordultak a faágról….

Amikor a csigabiga megkapta a házát, még nem viselte a hátán. Boldogan járta körül, szarvacskáit ki-be nyújtogatta, úgy gyönyörködött benne. — Ugye szép? Ugye szép? — kérdezte a kék szarkalábaktól. A szarkalábak bólogattak, és elismerően mondogatták: „Kicsi, kerek, hófehér csigabiga belefér, folyosója csavaros, kívül-belül takaros!”…

Egy napfényes, tavaszi vasárnapon vidám gyermeklárma verte fel a Kö­röskörül erdő csendjét. Mókus néni aggodalmasan kukucskált ki az odú­jából: — Kik ezek? — Gyerekek! Gyerekek! Egy egész cserfes gyereksereg! — jelentette a szarka. — Irgum-burgum! — bosszankodott Mackó bácsi a barlangjában. — Bizto­san letaposnak minden…

– Jó éjt! – Jó éjt, mackó mami! A medvebarlang hálófülkéjében mackó néni minden este ezek után a szavak után borított ibolyalevelet a jánosbogár lámpára, hogy három bocsa hamarabb elaludjék. Azok pedig minden áldott este ilyenkor kezdtek élni, mintha egész napi erejüket és virgoncságukat mostanra…

Valamikor nagyon régen, amikor még híre sem volt nyusziprémnek vagy medvebundának, az állatok csupaszon áztak-fáztak a kerek erdő közepén. Az őzike sírva fakadt, hogy mi lesz, ha odaér a tél csikorgó hidege. Megtudta a dolgot egy mesebeli kis szűcs. Nosza, nagyot gondolt! Ládáját felnyitotta: volt…

Hallottátok-e már csilingelni Télapó száncsengőjét, gyerekek’? Édes, ezüstös hangja úgy muzsikál a téli erdőkön át, hogy mosolyognak álmukban a mókusok. Szalad a csodálatos szán, tele mindenféle jóval. Télapó nagyokat pattint az ostorával, és fürgén iramodnak a karcsú lábú rénszarvasok. Micsoda öröm lesz ott, ahová betérnek!…

Elmesélem, mi történt a télen Dörmikével. Dörmike kövér kis medvebocs. Nyáron úgy mozog a málnás dombolda­lon, mint egy barna gombóc, Gyertyaszentelőkor pedig kinéz a barlangjá­ból, mint afféle rendes mackó, megszimatolni, hogy késik-e a tavasz. Az idén bizony késett. De a gyerekek, akik az erdőszéli tavon…

Olyan szép, verőfényes nyári reggel volt, hogy a nyúl alig hitt a tulajdon tapsi fülének, amikor a vadrózsabokorból panaszos hangot vélt hallani. Kinek lehet ilyenkor bánata, amikor az egész világ csupa virágillat és bol­dog zümmögés? Közelebb merészkedett a bokorhoz, s hát csakugyan sírdogált ott egy…

Mackó néni három bocsa nagyon szeretett mókázni. Barlangjuk tája mindig jókedvtől zengett, és amikor Harkály doktor belefáradt a fakopog­tatásba, idejött felvidulni. — Na, mókamester — kérdezte Dörmikétől —, ma milyen tréfát eszeltél ki? Dörmi büszke volt a mókamesteri címre, és igyekezett megtartani, ezért aztán majdnem…

A kerekerdei játszótéren egy nagy, kövér borzgyerek rá akart ülni a hintára. Tapsi Ferkó, Mókus Péter, Ürge Gyurka, sőt még Kisegér Kelemen is hiába magyarázták neki, hogy ne üljön rá, mert ekkora borzfiú alatt leszakadhat a kicsiknek szánt, lenge hinta. Borz Berci mindennap újra eljött,…