Skip to content

Fésűs Éva: Májusi mese

    Májusi mese
    Dönci, az icipici sün gondterhelten ballagott a májusi napsütésben. Jobbról is, balról is virágok mosolyogtak, gyíkocska ragyogó szeme csillant, és fénylett a bogarak fekete háta, amint a fűszálakon hintáztak.
    Mindenütt fény – csak a sün orra alatt árnyék.
    Mert lógatta, bizony! Annyira lelógatta, hogy Brekuci, a kis levelibéka rákiáltott a fűzfaágról:
    – Vigyázz, hékás, mert belebotlasz az orrodba!
    – Nem vagyok hékás, hanem idei sün! – borzolta fel magát Dönci.
    – Le-he-tet-len! – brekegett mókásan Brekuci. – Idei sünnek még nem lehet ekkora bánata.
    – Nekem van! – mondta Dönci komoran.
    Erre már odaugrott mellé a barátságos kis béka, és együttérzően tudakolta:
    – Hol szerezted?
    – Útközben.
    – Rettenetes!
    – Az bizony. És most nem tudom, mit tegyek.
    – Oszd meg velem.
    – Mit?
    – Hát a bánatodat. Akkor neked csak a fele marad.
    – Jó, de attól még nem lesz meglepetése a mamámnak. Brekucinak felragyogott a szeme:
    – Ó, hát te ilyesmiben sántikálsz?
    – Nem sántikálok, hanem egész rendesen ballagok.
    – Jaj, hát ez csak amolyan szólásmondás! Meglepetésen töröd a fejed, igaz?
    – Már nem töröm. Már kitaláltam.
    – Akkor meg mi a baj?
    – Mégsincs meglepetés.
    – Ez érdekes!
    – Nem érdekes; ez borzasztóan szomorú – mondta az icipici sün, nagyon elszontyolodva. – Pedig volt öt szem ropogós májusi cseresznyém!
    – Hol vetted?
    – Rigó bácsinál.
    – Finom ajándék!
    – Én is azt hittem. Ahány csiga csak volt a zsebemben, mind odaadtam érte. Feltűztem őket a tüskéimre, és igyekeztem hazafelé, amikor szembejött velem egy nyúl. Megállt, és azt mondta: – A cseresznye mindig kukacos. Sokkal jobb a hónapos retek.
    – És te?
    – Bementem a mezei önkiszolgálóba, és elcseréltem a cseresznyét hónapos retekre.
    – Ezért búsulsz? Hiszen annak is biztosan örülni fog az anyukád.
    – Nem fog, mert aztán találkoztam egy egérrel. Az is megállt, nézte, hogy mit viszek, és megcsóválta a fejét.
    – Minden retek pudvás! Százszor jobb a tavalyi dió!
    – Szerencsére ott ugrált a közelben egy mókus, aki még sohasem kóstolt retket, és szívesen cserélt velem.
    – És hol a dió?
    – Találkoztam egy borzzal is. Megállt, és nagyon komolyan intett: – Fiacskám, jegyezd meg, hogy a tavalyi dió mind avas. Egy fürjecsketojás sokkal többet ér!
    – Fogtam hát, s elcseréltem a diót a sarki menyétnél egy fürjtojásra.
    – Itt az icipici sünnek már kezdett lefelé görbülni a szája.
    – Kivel találkoztál még? – sürgette Brekuci.
    – A rókával! – bökte ki Dönci.
    – Csak nem bántott a beste?
    – Dehogy! Nagyon barátságos volt. Azt mondta, okos süngyerek vagyok, de mielőtt átadom, jól nézzem meg, hogy nem záp-e belül ez a fürjtojás.
    – No és?
    – Megnéztem! – bőgte el magát az icipici sün. – És most már semmit sem tudok venni az anyukámnak helyette, mert egy fia aprócsiga sem maradt a zsebemben!
    – Ne sírj, no! – vigasztalta Brekuc. – Ajándékot nemcsak vásárolni lehet, hanem készíteni is.
    – Miből?
    – Például fűből és szalmaszálból. Mindjárt megmutatom, hogyan kell belőlük kosárkát fonni.
    Leült egy békarokka tövében, és munkához látott. Dönci csak nézte, nézte, és egyre jobban felderült a képe.
    – Taníts meg rá engem is! – ujjongott. – Hadd csináljam én is!
    Brekuci hagyta, és ha a pici sün ügyetlenkedett, türelmesen kibogozta a fűcsomót, kijavította a hibát. Olyan szorgalmasak voltak, hogy déli harangvirág-kondulásra elkészült két takaros, kerek kosárka.
    – De szépek! – lelkendezett Dönci. – A mamám biztosan nagyon fog örülni. Köszönöm, hogy segítettél, Berci, de mondd csak, miért csináltunk két kosarat?
    Brekucinak örömében fülig ért a szája, úgy válaszolta:
    – Mert én is szerzek meglepetést az én anyukámnak!
    – Érdekes – mondta az icipici sün –, én eddig mindig csak az enyémre gondoltam, de akkor most a te anyukád kosarát is teleszedem virággal!

    Pin It on Pinterest