Skip to content

Fésűs Éva: Mackó-tréfa

    Mackó-tréfa
    Mackó néni három bocsa nagyon szeretett mókázni. Barlangjuk tája mindig jókedvtől zengett, és amikor Harkály doktor belefáradt a fakopog­tatásba, idejött felvidulni.
    — Na, mókamester — kérdezte Dörmikétől —, ma milyen tréfát eszeltél ki?
    Dörmi büszke volt a mókamesteri címre, és igyekezett megtartani, ezért aztán majdnem minden napra kieszelt valami vidám huncutságot.
    Egy szép erdei estén Brumcsit is beavatta a tervébe. Lomposka elmerül­ten nézte az esti mesét a barlang-tévében, Mackó mami pedig átment a szomszédba valami mézes pogácsa receptért. Dörmi és Brumcsi ismerték az esti mesét, ezért hát szép csöndesen ellopakodtak Lomposka mellől, és összesúgtak. Lomposka olyan elmerülten csodálta a mesét, hogy semmit sem vett észre a háta mögötti sürgés-forgásból, a hálóbarlangból kihallat­szó, sok kis elfojtott kuncogásból.
    Mire a mesének vége lett, odabent is minden elcsöndesedett. A két bocs­testvér aludni ment, javában fújta a kását. Igaz, szokatlanul erősen szu­szogtak, de Lomposka nem fogott gyanút. Inkább ő is gyorsan követni akar­ta a jó példát, mire Mackó mami hazajön.
    A hálóban félhomály volt, mert a jánosbogár lámpát beborították eper­levéllel. Máskor ez is Mackó mami dolga. Lomposka ásított, nem volt ked­ve azon gondolkodni, hogy ma miért történt másképpen. Odaballagott a kis ágyához, hogy belebújjék. És akkor . . . nahát! Azt látta, hogy a kis ágyban már fekszik valaki. Az ő kis ágyában!
    Lomposka megdörzsölte a szemét. Nem, nem káprázott!
    — Ne butáskodj, Dörmi, eredj a helyedre! — mondta.
    — Tessék? — hallatszott álmos mormogás Dörmi fekhelyéről.
    — Akkor eredj innen, Brumcsi! — helyesbített zavartan Lomposka, de a következő pillanatban Brumcsi is a saját ágyából brummogott vissza. Hát akkor ki ez itt?
    — Egy idegen fekszik a kis ágyamban! — villant át Lomposka fején, és kis­sé megszeppenve lépett hátrább.
    — Ki vagy és hogy kerülsz ide? — kiáltott rá elszántan.
    Semmi válasz. Az idegen aludt, mint a tej.
    — Hé, te idegen! — emelte fel a hangját még jobban Lomposka. — Hogy merted elfoglalni az ágyamat?
    A betolakodó meg se moccant. Lomposkát elfutotta a méreg, fogta a pap­lan sarkát és lerántotta róla.
    — Na, megállj, majd én felébresztelek!
    A következő pillanatban nagy nevetés harsant a háta mögött. Az alsó bocstestvérek egyszeriben úgy fölélénkültek, mint a májusi rigók.
    Lomposka meg csak állt, tágra nyílt szemmel, és nézte az „idegent”, aki­nek egy összegöngyölt takaró volt a teste, szép, kerek görögdinnye a feje, rajta Dörmike kackiás ellenzős sapkájával.
    — Hurrá! Hurrá! Sikerült a tréfa! — ujjongott Dörmi, és mire Mackó ma­mi hazatoppant, már mind a három bocs egymás nyakába borulva kaca­gott. Mackó mami is elnevette magát, aztán meglékelték az illatos dinnyét, — amit Dörmi vásárolt a zsebpénzén —, és jóízűen mind megették.
    Másnap Harkály doktornak is elmesélték a mókát, Lomposka azonban elhatározta, hogy visszaadja a kölcsönt a testvéreinek. Ő is lesz mókames­ter, nemcsak mindig Dörmi!
    Sokáig járkált fel-alá a vadgesztenye sorban, és törte a fejét, míg egy­szer csak a földre pillantott és felcsillant a szeme! . ..
    Aznap este tévét sem nézett, pedig „A mézesbödön titka” című mesét adták.
    — Álmos vagyok — füllentette, és jókor besurrant a hálóbarlangjukba. Most ő előzte meg Dörmit és Brumcsit, és tett úgy, mintha az igazak álmát aludná.
    A bocsok a mesét tárgyalták halkan, vetkőzés közben, és majdnem egy­szerre bújtak be az ágyukba.
    Először Brumcsi sikított fel panaszosan, azután Dörmi jajdult nagyot.
    — Mi történt? — nyitott be ijedten Mackó mami.
    Lomposka úgy pattant fel, mint a gumilabda, és ugrándozva, kacagva ki­abálta:
    — Hurrá! Hurrá! Én is megtréfáltam őket!
    Várta, hogy mindenki nevessen.
    Ehelyett Brumcsi elpityeredett.
    — Ez neked tréfa? Nézd, hogy megszúrt ez a vacak!
    Mackó néni három bocsa nagyon szeretett mókázni. Barlangjuk tája mindig jókedvtől zengett, és amikor Harkály doktor belefáradt a fakopog­tatásba, idejött felvidulni.
    — Na, mókamester — kérdezte Dörmikétől —, ma milyen tréfát eszeltél ki?
    Dörmi büszke volt a mókamesteri címre, és igyekezett megtartani, ezért aztán majdnem minden napra kieszelt valami vidám huncutságot.
    — Engem is! — vádolta nyögve Dörmi. — Az én ágyamba is tüskés vadgesz­tenyét dugtál!
    — Ejnye! — mordult fel Mackó mami, de akkor már Lomposka szája széle is remegett. Oltalmat keresve fúrta a fejét Mackó mami ölébe:
    — Én igazán csak tréfálni akartam!
    — Nem sikerült — mondta komolyan Mackó mami. — A tréfa csak úgy jó, ha mindenki nevet rajta. Ők pedig sírnak. Látod? Ez rossz tréfa volt, Lomposka. Máskor ne tégy ilyet.
    Lomposka hevesen bólogatott. Nem akart ő senkinek sem fájdalmat okozni, hiszen szerette a bocs-testvéreit. Váratlanul érte a csalódás, hogy a jónak vélt móka így végződött. Ezután okosabb lesz!
    Mackó mami ezen az estén is egyforma puszit adott mindhármuknak, és egy dünnyögős medvealtatóval enyhítette a történteket. Mielőtt elaludtak volna, Lomposka még súgva kérdezte:
    — Ugye, mami, ezt nem mondod el senkinek?
    — Ha csak a cinegék hírét nem viszik, én szívesen titokban tartom — vá­laszolt Mackó mami —, bár igazán nem ártana, ha megtudnák a gyerekek.

    Pin It on Pinterest