Skip to content

Fésűs Éva: Bundavásár

    Bundavásár
    Valamikor nagyon régen, amikor még híre sem volt nyusziprémnek vagy medvebundának, az állatok csupaszon áztak-fáztak a kerek erdő közepén. Az őzike sírva fakadt, hogy mi lesz, ha odaér a tél csikorgó hidege. Megtudta a dolgot egy mesebeli kis szűcs.
    Nosza, nagyot gondolt! Ládáját felnyitotta: volt abban fényes szőrme, tündérkabátok puha bolyha. Majd ő varr az állatoknak bundát! Tüstént munkához látott. Ollója éjjel nappal csattogott, kezében ficánkolt a tű, látástól vakulásig. Amikor elkészült, szekérre rakta a temérdek bundát, és kihajtatott a kerek erdőre. Ott nagy hangon hirdetni kezdte:
    – Megnyílott a bundavásár
    tessék, őzek és nyuszik!
    Annak jut a legszebb bunda,
    ki keveset alkuszik!
    Van itt, kérem, mindenféle
    nyusziködmön, rókaprém,
    jó meleg a háta, ujja,
    divatosra szabtam én.
    Kifordítom, befordítom,
    vállatokra igazítom,
    mókus farka, medve mancsa,
    nyuszi füle belefér!
    Bújjék bele, aki fázik,
    s nem ijeszti meg a tél!
    Támadt is akkora tolongás, hogy a mókus nem találta meg az elejtett mogyorót. Az öreg medve tüstént odatoppant:
    – Örülnék, ha nekem adnád
    ezt a szép, bozontos barnát.
    Lépesmézzel fizetek!
    – Áll az alku – szólt a kis szűcs -, viheted!
    Jött a róka:
    – Jaj, de csinos
    ez a piros, sima,
    rám szabott kabát!
    Adok érte egy kacsát!
    Vette, vitte. És mögötte jött a többi. Tolakodtak, furakodtak, könyököltek, veszekedtek, igyekeztek, csak hogy mindnek jusson bunda. Az őz gombát hozott érte, s kapott egy szép, pettyegetett, barna prémet. Bokázott is, olyan szép lett!
    Bundát vett a vidra, pocok, ürge, menyét meg a borz. A zsugori, mérges hörcsög jó sokáig válogatott, s nem akarta kifizetni tömött pofazacskójából a maréknyi búzamagot.
    Annál jobban ugrabugrált örömében a kis mókus, amikor belebújhatott rozsdabarna kabátjába:
    – Nem is ázom, nem is fázom,
    olyan meleg a kabátom!
    Felöltözött a farkas, a vaddisznó, a nyúl. A mesebeli kis szűcs boldogan látta, hogy pompásan sikerült a vásár. Már éppen hazafelé készülődött, amikor váratlanul megszólította egy félénk hangocska.
    – Mesebeli kis szűcs, én is nagyon fázom.  Nem volna még egy bundácskád?
    Nézi a kis szűcs, hogy ki az?… Hát, egy szegény sündisznó didergett a fűben. A nagy tolongásban az erősebbek minduntalan hátralökték, és neki nem jutott bunda.
    – Ejnye – vakarta a füle tövét a kis szűcs -, miért nem igyekeztél, ügyeskedtél jobban? Már mindent eladtam. – Nézd meg, hátha mégis akad valami!
    – Mondom, hogy semmim sincsen, hacsak…
    – Hacsak???… – kérdezte reménykedve a sün, és apró szeme úgy csillogott, hogy a kis szűcs igazán megsajnálta. – hacsak ezt az ócska tűpárnát nem veszed a hátadra – mondta.
    Mit volt mit tennie a szegény kicsi sünnek, annyira fázott, hogy a ronggyal bélelt tűpárnát azonmód magára vette. Beborította hátát, fejét.
    Hát bizony, ezzel nem nagyon dicsekedhetett!
    Legelőször a nyúl vette észre. És kacagva hátracsapta a fülét.
    – Oda nézzetek, hogy néz ki a sün!
    – Ó, te ostoba! Hogyan választhattál ilyen csúfságos bundát? – kényeskedett az őz.
    – Hiszen ez szúr!
    – Mondhatom, jól megjártad! – kiáltotta hetykén a mókus, és mindjárt csúfolni kezdett:
    – Tüskés disznó! Tüskés disznó!Szegény kis sün, akármerre fordult, mindenütt csúfolódó, fintorgó
    pofácskákat látott. De akkor ijedt meg csak igazán, amikor még a róka is eléje toppant, és szemtelenül kötekedni kezdett vele:
    – Micsoda bunda! Hahaha!… No, hadd lássam legalább, hogy elöl vagy hátul gombos-e?
    – Nem mutatom meg! – mondta a sün, és gyorsan összegömbölyödött ahogy csak bírt. Reszketett félelmében, hogy most mi lesz?
    Róka koma meggondolatlanul odakapott.
    – Hááá!… Aúúúú! – üvöltött is akkorát a következő pillanatban, hogy a cinegének torkán akadt a nóta. A rókát úgy összeszurkálta a sok kis meredező tű, hogy rémületében futásnak eredt, és a hetedik erdőig meg sem állt. A csúfolódók elnémultak a meglepetéstől. Maga a kis sün is alig akarta elhinni, hogy ő most legyőzte a ravasz, erős rókát.
    – Ejha! – szólalt meg végre a mókus. – Mégiscsak ez ám a bunda!
    – De az ám! – mondat mackó bácsi. – Derék fickó vagy, öcsém!
    Az őz lesütötte a szemét, a nyúl bocsánatot kért, de a boldog kis sün nem haragudott senkire. Sokkal nagyobb volt az öröme!
    Meg is hempergett a vadkörtefa alatt, s hát, képzeljétek, amint felállt, mind a hátára tűzdelődtek a lepotyogott kis körték. Mi mindenre lesz még jó ez a tüskés bunda!…
    A sok körtét hazavitte. Nekem is adott belőle, én pedig megígértem, hogy ezt a történetet elmesélem nektek.

    Pin It on Pinterest