A faluvégen laktak a molnárék, a patak mellett, takaros kis házacskában. Igaz, a kéményből hiányzott egy darab, meg a tetőn is tátongott egy-két jókora lyuk, de azért takaros ház volt, hiszen rezgő nyárfa állt az udvarában, rozmaring nőtt a csonka kéményen, a tetőn meg egész…

Nem volt nálam csúnyább gyerek Rácpácegresen. Azazhogy mit beszélek, hetedhét országon nem akadt nálam csúnyább gyerek. A lábam gacsos volt, a hasam hordóhas, a fejem úritök, az orrom ocsmonda, egyik szemem balra nézett, másik szemem jobbra nézett, hívtak emiatt kancsalnak, bandzsalnak, sandának, bandzsának, kancsinak, bandzsinak,…

– Mit nem képzel?! – ordított első vevőjére torkaszakadtából Rimapénteki Rimai Péntekh vadonatúj patikájában, amit éppen az imént nyitott meg Rimapéntek főterén. – Hogyhogy mit képzelek?! – emelte fel a hangját az első vevő. – Talán nem az van kiírva a maga boltjára, hogy patika?!…

(A Négyszögletű Kerek Erdő részlet) Ott állt Vacskamati Mikkamakka előtt. Kicsit sírósan, kicsit nevetősen – egyszóval úgy, ahogy szokott. – Mikkamakka, ugye te mindent tudsz? – kérdezte reménykedve. Mikkamakka elég komor képet vágott. – Egyszer beszéltünk már erről – mondta mogorván. – Na ugye! –…

Éppen mély álomból ébredtem. Tudjátok, amikor az ember olyan kótyagos, azt se tudja, hogy reggel-e, este-e, Alsóküsmödön van-e, vagy Szekeresbogáncson. A világ már kezd összeállni a szemem előtt, bokrok, füvek, fák, az ég átdereng a levélrengetegen… de mi az a vörös ott. Hú, milyen vörös,…

Ödönke házat épített. Tízemeletest. Összedőlt egyszer, újrakezdte; összedőlt kétszer, újrakezdte. Harmadszorra állt a ház. A földszint és rajta a tíz emelet. Ödönke boldogan dörzsölte a kezét. – Megnézem belülről is – mondta, és belépett a kapun a földszintre. – Szervusz, Földszint! – mondta. – Megnézném…

Egyszer fába szorult egy hernyó. Jó magas fa legfelső ágába. És jajgatott, jajongott, sírt keservesen. Szép hernyó volt. Piros vonalakkal meg kékekkel csíkozott. És természetesen sárgákkal is. A szeme, mint két rubin. Vagy három rubin, mert nem tudom pontosan, hány szeme volt a hernyónak. De…

– Én vagyok a legnagyobb király – kiáltotta Hapci király. – Te vagy a legnagyobb – zúgták az udvaroncok. – Nem félek semmitől – folytatta Hapci király. – Nem félsz semmitől – búgták az udvaroncok. – Csak a náthától – suttogta Hapci király. – Hess,…

A metrószerelvény begördült a remízbe, hogy megérdemelt éjszakai nyugovóra térjen. A kocsik fáradtan nyújtózkodtak, ellazították rugóikat, egy-két álmos pillantás után a szemük is bekoppant. Csak a 336-os kocsi figyelt éberen, mintha a többórás gurulással még nem járt volna le a szolgálata. Ajtói lélegzet-visszafojtva várták, hogy…

Egyszer mindenki eltéved. Így esett a kis Brunellával is. Eltévedt. Reggel elindult hazulról, a kert alatt egy kicsit nézte magát a patakban, fésülködött. – Szép fekete hajam van – mondta a pataknak, és mosolygott örömében, hogy szép fekete haja van. – Bizony szép – mondta…