Fésűs Éva: Mire való a dinnye?

Mire való a dinnye?
[Total: 0    Average: 0/5]

A kerekerdei játszótéren egy nagy, kövér borzgyerek rá akart ülni a hintára.
Tapsi Ferkó, Mókus Péter, Ürge Gyurka, sőt még Kisegér Kelemen is hiába magyarázták neki, hogy ne üljön rá, mert ekkora borzfiú alatt leszakadhat a kicsiknek szánt, lenge hinta. Borz Berci mindennap újra eljött, és megpróbálta elfoglalni, amiből rendszerint akkora nézeteltérés támadt, hogy az egyiknek az emlékét máig is őrzi Malacka fülén egy szaggatott csipkeminta.

Egyszer aztán a harkály kiszögezte a tölgyfa derekára az erdei határozatot, ami így szólt:

„Nagy, kövér borzok a játszótéri hintát nem használhatják! A tilalom megszegőjére személyesen fogok rámordulni. Bömböldi Balambér, barnamedve.”

No hiszen, volt öröm! Csak a borz kerülgette duzzogva a margarétás, mécsvirágos játszóteret. Nem merte megszegni a tilalmat, mert a harmatos fűben friss medvenyomokat látott. Mérgesen nézte, hogyan hintázik a mókus, hogy leng a nyuszi kajla füle a szélben, sőt még azt is el kellett tűrnie, hogy malacka csúfondárosan ráöltse a nyelvét.

– Na, megálljatok! – morogta magában. Azért is borsot török az orrotok alá! Ha én nem hintázhatom, egykönnyen ti sem fogtok!…

Másnap reggel az erdei-mezei gyerekek egy óriási görögdinnyét találtak, közvetlenül a hintájuk előtt – de akkorát, hogy attól sem a hintára felülni, sem azt meglendíteni nem lehetett. Nyilvánvaló volt, hogy az erős borz görgette oda.

– Most mitévők legyünk? – nézett egymásra Tapsi Ferkó és Mókus Péter.

– Majd én megmondom! – visított Malacka. – Ha a kölcsönkenyér visszajár, akkor a kölcsöndinnye is!

– Színigaz – cincogott Kisegér Kelemen – , de hogyan akarod neki visszaadni, amikor meg sem bírod mozdítani?

– Ha mindnyájan nekirugaszkodunk, együtt el tudjuk görgetni a lejtős domboldalig, onnan pedig már magától is legurul, és aztán … – itt lehalkította a hangját Malacka és kuncogva suttogott valamit a többieknek.

– Nagyszerű, nagyszerű! – verte össze apró mancsát Mókus Péter, Tapsi Ferkó pedig bukfencet vetett örömében.

Hanem a dinnye nagyon nehéz volt, az út pedig rögös. Szuszogtak, lihegtek, százszor is nekirugaszkodtak, amíg végre-valahára boldogultak vele. Tapsi Ferkó füle egészen a vállára hervadt a fáradtságtól, Ürge Gyurka elharapta a nyelvét, Kisegér Kelemen farkincája csücskét pedig meglapította a rettenetes dinnye. Mind az öten fülig porosak, bogáncsosak lettek, mire a lejtő tetejéhez értek, de ott már valóban csak egy egészen pici lökés kellett ahhoz, hogy a dinnye meginduljon lefelé. Gurult, gurult, mint a lavina, füvet, virágot, mindent lehengerelve, és végül nagy zökkenéssel megállapodott, pontosan a borzvár kapujában. Borz Berci ki akart jönni, hogy megnézze, mi ez a nagy robaj – de már nem tudott. A dinnye teljesen eltorlaszolta a kijáratot. Távolról odahallatszott Malackáék kárörvendő visongatása.

– Kölcsöndinnye visszajár! Visszajár!

Malacka mégis tévedett, amikor azt hitte, hogy a borz lombhullató vasárnapig sem fog előjönni. Igaz, eleinte csak fújt, prüszkölt, mérgelődött magában, de aztán hamarosan ásott magának új kijáratot. És a következő reggelen a dinnye ismét ott volt a játszótéren, a hinta előtt, ugyanúgy, mint az előző napon.

Ürge Gyurka sírva fakadt, amikor meglátta, Malacka ellenben kijelentette, hogy a harcot nem lehet feladni, a dinnyét megint vissza kell görgetni a borzvár elé. Hadd lássa, hogy nem akármilyen ellenfelekkel van dolga!

A többiek fancsali képet vágtak. Sehogy sem fűlt a foguk az újabb bosszúhoz. Tapsi Ferkót izomláz gyötörte, Kisegér Kelemennek be volt pólyálva a farkincája, Mókus Péter pedig egyszerűen a fejét rázta. Hozzá sem nyúl többé ehhez a szörnyűséges, nagy dinnyéhez!

– Könnyű neked, te az ágon is hintázhatsz! – ripakodott rá Malacka és már majdnem összevesztek, amikor megzörrent az avar és észrevették a sünt.

A sün ritkán járt a játszótérre, mert szúrt, és a többiek féltették tőle az orrukat. Most mégis odahívták, hogy adjon tanácsot, mitévők legyenek. A sün végighallgatta őket, aztán se szó, se beszéd, elővette kicsi nádkését és meglékelte a dinnyét. Csodálatos, illatos, piros belseje volt! Malackának és társainak tátva maradt a szája.

A sün elkezdett jóízűen falatozni, és nagyokat csettintett hozzá. Tapsi Ferkó két lábra állt, úgy bámulta. Kisegér Kelemen egyszeriben megfeledkezett a fájós farkincájáról. Ürge Gyurka akkorát nyelt, hogy hallani lehetett. Mókus Péternek és Malackának kicsordult a nyála. Erre a sün feléjük nyújtott egy-egy szeletet: – Tessék!

No, több se kellett! Kitörő ujjongással mind nekiestek a dinnyének. Mire a borz odasettenkedett meglesni, hogy mi történt, csupa vidám, jóllakott erdei gyereket látott. Malacka éppen teli pocakját simogatta, a sün pedig nádkésére tűzte az utolsó dinnyeszeletet és magasra emelte:

-Köszönjük a finom dinnyét, Borz Berci!Ilyet akár mindennap ide guríthatsz nekünk!

Mindenki hangosan nevetett, míg a borz majd megpukkadt mérgében, amiért neki nem jutott eszébe, hogy a dinnyét inkább meg kell enni. Úgy elszaladt, hogy még most is porzik az út utána. Malacka rámutatott a dinnyehéjra:

– Ezt pedig most hordjuk oda mind az ajtaja elé!

– Még mit nem! – intette le a sün. – Nem volt elég a bosszúból?

– Akkor hová tegyük? – kérdezték valamennyien.

– Hát nem tudjátok? A szemétbe! – felelte a sün és egy darabbal máris elindult a játszótéri szeméttartó felé. A többiek szó nélkül utána.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük