Az ezredforduló óta Magyarországon is sokan megtartják a Halloween ünnepét, október 31-én. Felnőttek és gyerekek egyaránt jól szórakoznak az addig inkább csak az amerikai képregényekből vagy filmekből ismert ünnepnapon.

A vidám és olykor horrorisztikus elemekkel teli szórakozás jó alkalmat teremt arra, hogy a gyerekek és felnőttek közösen faragjanak ki egy hatalmas tököt, és tegyék vicces térré a lakásukat, mielőtt nálunk beköszönt az ennél jóval komolyabb és szomorúbb halottak napja, amely már merőben másképp kezeli az élők és holtak közti viszonyt.

A Halloween név eredete

Mivel az eredeti ünnepet az összes szent estéjének nevezték (a mi „mindenszentek” elnevezésünkhöz hasonlóan), nagyjából 1556 óta az All-Hallows-Eve kifejezéssel illették, ez rövidült le később a Halloweenre. A kifejezésben a „hallows” a „szent” jelentésű óangol hālig melléknévből származik (amelyből a mai „holy” is lett), ennek főnévi megfelelője („szent ember”) a hallow. A második szó, az „eve” az „evening” (este) szó régies alakja, amelynek skót nyelvterületen viszont az „even” változatát használták. Így kezdték ott All-Hallows-Even-nek mondani az ünnepnapot, amely azután a későbbi, egyszerűsített név alapja lett. Az egy szóba sűrített kifejezésben először aposztróffal jelölték az összevonásból eredő kihagyást: „Hallowe’en”, de azután, merő kényelmességből elmaradt a jelzés is, és így született meg a Halloween szó.

Mióta létezik Halloween ünnepe

A Halloween az ókori kelta kultúrában gyökerezik. A mai Nagy-Britannia és Észak-Franciaország területén élő kelták naptára szerint az újév október 31. éjszakájára esett. A sokistenhitben élő kelták ekkor köszönték meg a Napistennek, hogy gazdaggá tette a földet és a termést – ez volt a Samhain nevű ünnep, amelyet az őszi napéjegyenlőség és a leghosszabb téli nap között tartottak.

Hitük szerint ekkor a Napisten, Crom Cruach a halál és a sötétség istene, Samhain fogságába került. Samhain pedig az újév előestéjén összehívta a halottakat, akik különböző formákban jelentek meg: például torz alakok vagy gonosz állatok figuráit öltötték magukra. A kelta papok (druidák) ilyenkor összegyűltek egy hegytetőn, a szent tölgy alatt, majd tüzet gyújtottak és termény- ill. állatáldozatokat mutattak be, hogy ezzel kiengeszteljék a halál istenét.

Emellett minden családnak is adtak ebből a parázsból, hogy új tüzeket gyújthassanak, amelyekkel külön-külön is elűzik a gonosz szellemeket. A későbbi töklámpások ezeknek a kisebb, családi tüzeknek a képét is őrzik.

Az ünnep három napig tartott, s ennek során az emberek állatbőrökbe öltöztek, hogy ezzel is a maguk kezébe vegyék az ijesztő és gonosz lények irányítását. Az ünnep azután úgy került bele az európai kultúrába, hogy a rómaiak ezeket a kelták lakta területeket is elfoglalták, és így ezeket a szokásaikat is átvették. A népek keveredései során a római ünnepek rokon vonásai természetes módon vegyültek a kelták szokásaival, és fölerősítették egymást.

Így például a római tavaszünnep, a Feralia és az azt követő, februári Caristia, az ókori Róma egyik, farsanghoz hasonlító, vidám ünnepe minden további nélkül beolvasztotta magába a kelták hagyományait. Ilyenkor a család férfi tagjai áldozatot mutattak be Lares-nek, az otthont oltalmazó, a családokat védő istenségnek, s rajta keresztül az ősök szellemének is, hálájuk jeléül, amiért egész évben óvták őket, és amiért a tavasz közeledtével részük lehetett az örömben is.

Miért éppen sütőtök?

A faragott sütőtök eredetileg az aratási ünnepekhez kapcsolódott, s csak később vált a Halloween jelképévé.  A kivájt töklámpás angol elnevezése egyébként Jack O’Lantern, vagyis Lámpás Jack, ami mögött viszont több legenda is rejlik. Az egyik és legismertebb ír történet szerint Jack O’Lantern egy részeges kovács volt, akihez egy napon megérkezett az ördög, hogy elvigye a pokolba. Jack azonban egyáltalán nem akart vele menni, ezért húzni kezdte az időt, s azt ajánlotta az ördögnek, hogy nyugodtan egyen az almafájáról. Csakhogy oda ő, aki már kellőképp be volt rúgva, nem mászhatott fel, ezért bizony az ördögnek magának kellett fölmennie a gyümölcsért.

Az fel is ment, mire Jack azonnal egy keresztet rajzolt a fa törzsére, hiszen tudta, hogy azzal halálos félelembe tudja kergetni az ördögöt. Az valóban meg se mert mozdulni, nemhogy lemászni onnan, így Jacknek volt ideje hosszasan alkudozni vele. Az egyezkedés során nagy nehezen megegyeztek, hogy ha Jack letörli a keresztet a fáról, akkor az ördög gondoskodik róla, hogy a rengeteg vétsége ellenére se kerüljön a pokolba. Ezután Jack megengedte neki, hogy lemásszon, majd az ördög egy pillanat alatt el is tűnt a színről. Jacknek azután persze csak eljött az utolsó órája, ám amikor meghalt, a lelke a menny és a pokol között rekedt.

Hiszen a mennybe a rengeteg vétke miatt semmiképp se kerülhetett be, a pokolba viszont azért nem mehetett, mert az ördög betartotta a szavát és gondoskodott arról, hogy elkerülhesse. Ezúttal tehát Jack

volt szorult helyzetben, amit az ördög kárörömmel nézett. Végül azonban ő is megszánta, ahogyan egykor Jack is őt, és a könyörgésére adott neki egy kis fényt, hogy megtalálja a visszautat az élők világába. Egy örökké izzó fadarabot dobott fel neki, a pokol katlana alatt lobogó tűz parazsából. A parazsat Jack egy karórépába tett bele, amit a zsebében talált. Azóta a lelke ennek a karórépa-lámpásnak a fényénél keresi a megnyugvását.

Amerikában pedig később a karórépa-lámpás képe összeolvadt az aratóünnepek töklámpásával, és mivel ez utóbbi jóval látványosabb volt és könnyebben is lehetett kifaragni, a szokás ezt a formát rögzítette. Így lett a vigyorgósra vagy akár ijesztőre is kivájható sütőtök a Helloween örökös főszereplője, egyúttal vidám párja és előzménye az európai kultúrában őt követő, halottak napi gyertyácskáknak. Így most a halottakhoz fűződő, mindenfajta érzelem ott lehet, a vidámságtól a szomorúságig, az október 31-ével kezdődő ünnepsorozatban, amely azután a halottak napjával zárul.

(Forrás: mimicsoda.hu)