Legelészett a ló; a szúnyog, a közeli mocsár lakója pedig egy bokor ágán üldögélt. A ló, legelés közben, odaért a bokor mellé. Berzenkedni kezdett a szúnyog; és rágyújtott a maga kis szúnyogdalára. A ló azonban a fülét se billegette rá.
Megsértődött a szúnyog.
– Hé, koma, észre sem veszel?
– De most már látlak – mondta a ló.
A szúnyog körülszemlélte a lovat, elnézte sörényét, széles hátát, erős patáit, és bámulva zümmögte: – Ó, milyen nagy vagy te, testvérkém! Talán még nálam is nagyobb vagy!
– Bizony, valamivel nagyobb vagyok – felelte a ló.
– Biztosan erős is vagy – folytatta a szúnyog.
– Hát nem panaszkodom, elbírom az ekét, márpedig az nem könnyű.
– Talán még a legyektől sem félsz!
– Minek félnék! Csapok egyet a farkammal, és elrepülnek.
– Talán még a bögölyök sem tudnak elbánni veled!
– A bögölyökkel már több bajom van: igen erőszakosak.
A szúnyog ekkor kidüllesztette a mellét, szétvetette a lábát, és rákezdte a kérkedést:
– Ugyan, komám, mit tudnak a bögölyök! Úgy látszik, te még nem ismered a mi szúnyognemzetségünket! Ha nagy is vagy, meg erős is, mi, szúnyogok egy szempillantás alatt elbánunk veled!
A ló rásandított a szúnyogra, csapott egyet a farkával, aztán így szólt:
– Ne kérkedj, te szúnyog! Nem tudtok ti engem legyőzni, ha még olyan sokan támadtok is rám!
– Legyőzünk! – erősködött a szúnyog.
– Nem győztök le – mondja a ló. Sokáig vitatkoztak.
A ló végül azt mondta:
– Vitával semmire se megyünk. Mérjük össze az erőnket. Gyújtsd össze a seregedet.
– Jól van, mérkőzzünk meg állt rá a szúnyog, felszállt a magasba, és riadót fújt a szúnyogoknak.
Rajzottak a szúnyogok mindenfelől; a nyíresből, a fenyvesből, a rétekről és mocsarakból, a tavakról és ingoványokból. Elsötétítették az eget a legelő felett.
– Mind egy szálig itt vagytok? – kérdezte a ló.
– Mind egy szálig – felelte az izgága szúnyog.
– No, akkor ne vesztegessük az időt! Add ki a vezényszót! – mondta a ló.
A kötekedő szúnyog széttárta a szárnyát, és akkorát zümmentett, amekkora csak kifért kis szúnyog torkán.
– Héj, derék vitézek! Rajta, az ellenségre! A szúnyogok nagy döngéssel-zöngéssel ellepték a lovat, és belemélyesztették hegyes kis szívókájukat.
A ló levetette magát a földre, és hemperegni kezdett a fűben. Addig hempergett ide-oda, míg az egész szúnyoghadsereget agyon nem nyomta. Egyetlen egy szúnyog maradt csak életben.
Ez nagy üggyel-, bajjal kisimítgatta gyűrött szárnyát, aztán elrepült a kötekedő szúnyoghoz, és jelentette:
– Így meg így volt … Az ellenséget leterítettük. Ha maradt volna négy katonánk, aki lefogja a ló négy lábát, örökre végeztem volna vele. Lenyúztam volna a bőrét.
– Derék dolog, vitéz dolog! – dicsérte meg a szúnyogkatonát a kötekedő szúnyog, azzal repült az erdőbe, és eldicsekedett minden bogárnak: ilyenek vagyunk mi, szúnyogok, még a lovat is ledöntöttük a lábáról!
Nincs a világon erősebb teremtmény a szúnyognál!
