Skip to content

Szász Imre: A kislány és a kiskutya

    Szász Imre: A kislány és a kiskutya

    A sűrű lombok szétnyíltak a nagy víz partján. Előbb egy kiskutya futott ki. Fekete, kövérkés pulikölyök volt, és nagyon nevetségesen futott, szinte a nyakába kapta mind a négy lábát. Hosszú, gubancos szőr borította, a farka visszakunkorodott a hátára, és lógott a nyelve.

    A kislány még valahol benn járt a bokrok között, csak a nevetése hallatszott, meg néha a kiabálása:

    – Maszat! Maszat!

    Maszat azonban nem akarta meghallani, mert engedetlen kiskutya volt, s most még szomjazott is, és megérezte a víz szagát. A legtöbb állat elnyúlik futás közben, de Maszat inkább valami fekete gombóchoz hasonlított, ahogy árkon-bokron nyargalt le a vízhez.A parton, a sárga kavicsokon egyszerre megállt. A vízen, messze, nagy hajó eről­ködött felfelé, s húzta maga után a fával megrakott uszályokat; közelebb a parthoz egy kétpárevezős hosszú, karcsú csónak siklott, két fiú evezett, s egy lány kormányozta a csónakot. De Maszat nem ezért torpant meg a sárga kavicson. Hullámzott a víz.

    A hullámok halkan sustorogva nekifutottak a kavicsnak, rászaladtak, azután visszahúzódtak, s a kavics nedvesen és sötétsárgán csillogott utánuk.Maszat még sohasem látta a nagy vizet, és nem tudta, milyen állat az, amelyik így rátámad, nekiront, és mielőtt hozzáérne, visszaszalad.

    Vadul ugatni kezdett. Ha jött a hullám, hátraugrott, ha visszahúzódott, utána­pattant, és vicsorgott, hörgött, morgott, fenyegette, szidta ezt az ismeretlen, szemtelen és erőszakos állatot. Egészen elfeledkezett a szomjáról.

    Akkor ért oda a kislány. Egészen más volt, mint a kutyája, magas és világos hajú, és kék halásznadrág volt rajta meg fehér csíkos kék pulóver, csak abban hason­lított a kutyájára, hogy éppolyan ügyetlenül futott.

    Fentről, a magas partról nézte a kutyát, aztán nevetve leszaladt hozzá:

    -Jaj, Maszat, de buta vagy! Úgy ugrálsz itt, mint egy kövér fekete szöcske. Maszat, te buta, hiszen ez nem béka, ez csak hullám. Maszat, én még ilyen buta és gyáva kutyát nem láttam. Gyere, igyál.

    De Maszat nem mert inni, csak ugatta a hullámokat. Tudta, hogy a kicsi gazdája kineveti és kicsúfolja, és nem értette, miért. Nem tudta elmondani neki, hogy minden kicsi kutya lelapul, ha elrepül felette egy nagyobb madár; mert valamikor az ősidők­ben a kiskutyáknak félniük kellett a nagy sasoktól és más ragadozó madaraktól; és minden kiskutya megugatja a mozgó vizet, amikor először látja, mert valamikor az ősidőkben nagy fogú, éhes szörnyetegek jöttek ki a mozgó vízből, és meg akarták enni a kiskutyákat. Maszat ezt nem tudta, ő csak azt tudta, hogy neki meg kell ugatnia ezt a mozgó valamit, aminek ugyan vízszaga van, de nagyon gyanúsan ug­rándozik.

    –   Buta vagy, Maszat! – mondta a kislány, és a két mellső lábánál fogva oda­vonszolta a vízhez. – Igyál! – és belenyomta az orrát, egészen a sárga ka­vicsba.

    De éppen akkor jött egy hullám, szemközt csapta a kutyát. Maszat hátraugrott, és megint ugatni kezdett.

    – Ha ilyen buta vagy és ilyen gyáva, szomjan halsz – figyelmeztette a kislány. Ő ott állt a víz szélén, cipőjét néha végignyalta a víz, de nem törődött vele. Örült neki, hogy nincs, aki összeszidja érte.

    – No, gyere! – mondta még egyszer. – És szégyellheted magad. Maszat szégyellte is magát, de nem ment közelebb.

    – De sok bajom van veled – sóhajtotta a kislány. – Ha nem lennék itt, most szomjan halnál. Buta, gyáva Maszat!

    Merített neki vizet a két kis piszkos tenyerébe, s Maszat így már ivott. Nem sokat persze, mert a kislány ujjai között kicsurgott a víz.

    – Mennyi munkát adsz! – mondta a kislány, mikor ötödször merte tele a tenyerét.

    – De most már elég. Gyere, menjünk.

    Együtt kapaszkodtak fel a partra, s amikor felértek, nem messze tőlük ott állt egy tehén. Nagyon jámbor tehén volt, szelíden nézett és legelgetett.

    A kislány megtorpant. Városi volt, félt ettől a nagy állattól, amelyik éppen az ő útjukban állt.Maszat szimatolt. Megérezte, hogy a kis gazdája fél, s azt is tudta, hogy a tehéntől. Különben is puli volt, és nem tűrhette, hogy mindenféle tehenek összevissza kódo­rogjanak.A tehén csodálkozva nézte azt az ugatós, vicsorgó fekete kutyát ott az orra előtt. Csapkodott a farkával, és néhány lépéssel hátrébb vonult. Ügyet sem vetett a kis­lányra, aki remegve állt a parton.

    Maszat azonban tudta, hogy ezt a tehenet el kell innen kergetni. Hol innen, hol onnan ugrott neki, vicsorgott, ugatott, lesunyta a fejét, aztán hirtelen ugrott. A tehén hátrált, és körbe-körbe forgott, hogy mindig szembekerüljön a kutyával. De nem sokáig állta ezt az eszeveszett, vicsorgó fekete jószágot, amelyik folyton az orra felé kapkodott. Egyszer csak megfordult, és elcsörtetett a bokrok közé. Maszat vad üvöltéssel a sarkában.

    A kislány megkönnyebbült, de azért várt egy darabig, és csak akkor kezdett el kiabálni:

    – Maszat! Maszat!

    Az ugatás egyre messzebbről hallatszott, azután hirtelen elhallgatott. Egyszerre kinyíltak a bokrok.

    – Édesapa! – kiáltotta a kislány, és odaszaladt. – Idejött egy nagy bika, és fel akart lökni, de Maszat elkergette.

    –  Ejnye – mondta az édesapja, aki látta a tehenet. – Aztán miért akart fellökni az a fránya bika ?

    – Mert kék ruha van rajtam. A bikák haragusznak a kék színre.

    – Nem a pirosra ?

    – A pirosra is, meg a kékre is. Maszat elkergette. Maszat olyan bátor, ilyen bátor kutya nincs is több a világon. Ha egy oroszlán jönne, azt is elkergetné.

    A kiskutya közben előkerült. Megszomjazott a nagy futástól, és szeretett volna inni, de a hullámok még mindig csapkodtak. Odasündörgött a kislányhoz, és két lábon ugrálva kérte, hogy jöjjön le vele, és adjon neki vizet. De a kislány nem értette, csak simogatta-simogatta, és azt mondta:

    – Tudod, apu, Maszat megmentette az életemet.

    Pin It on Pinterest