Megjött a tavasz, leterítette a köpenyét, s leült a dombra. Végignézett a berkeken, a kerteken, a lankákon s a réteken, a csupasz-kopasz fák és bokrok kopárló gyülekezetén. – No míg ezeket felöltöztetem… – szaladt ki a száján, de már mosolyogva szólt oda a körülötte legyeskedő…

Ballag már az esztendő, vissza-visszanézve, nyomában az öccse jő, vígan fütyörészve. Beéri az öreget s válláról a terhet legényesen leveszi, pedig még csak gyermek. Lépegetnek szótlanul s mikor éjfél eljő, férfiasan kezet fog Múlttal a Jövendő.

Jön már az ismerős, széllábú, deres ősz. Sepreget, kotorász, meg-megáll, lombot ráz. Lombot ráz, diót ver, krumplit ás, szüretel. Sóhajtoz nagyokat s harapja, kurtítja a hosszú napokat.

Szemerkél az őszi eső, szomorkodik a diófa, nem búsulna, ha a nyári viselete most megvolna. De letépte a cudar szél pompázatos szép ruháját, pedig azt még a zuhogó záporok is respektálták. De leginkább azon búsul, hogy azok is elszeleltek, akik árnyas lombja között nyáron által…

Fakó lovon léptet, dünnyög, dudorászgat. Számbaveszi minden kincsét a határnak. Megnézi a krumplit, a tengeri táblát: messziről meglátszik, ha jól megkapálták. Aztán gyalogosan a kertekhez kószál: leng utána egy-egy ezüstfehér hajszál. S amint megy, a fákról alma, dió, körte, szilva, barack pottyan elébe a földre….

Őszi réten lila-fehéren csak viríts, csak viríts, menyasszony-ruhás kikerics. Eljön érted szép vőlegényed csupadér, csupadér, fehér lesz minden, hófehér.

Volt egyszer egy ember, volt szakálla kender, cseremakk pipája, lapi a dohánya. És hogy lenne mindig pipája, dohánya, felköltözött lakni egy nagy cserefára. Ott egész nap füstölt, a füsttől meg prüszkölt. És addig mind füstölt, addig-addig prüszkölt, odalett a fának minden makkja, lombja, se pipa,…

Van egy kisszék, háromlábú, három lába: három bábu. Egyik: Billeg, másik: Ballag, harmadik meg: Billegballag. Így a kisszék meg nem állhat, szidja is a három lábat. Állj meg, Billeg! Nyughass, Ballag! Ne lipinkázz, Billegballag! De ők aztán csak azért se, nem hallgatnak a kisszékre. Billeg…

Nem szeretem a kakukkmadarat, mert folyton-folyvást egyet hajtogat: kakukk, kakukk, kakukk. Mintha az erdő egyesegyedül az övé volna, szégyentelenül fújja a magáét: kakukk, kakukk. Túlkiabál minden más madarat, csak harsogja a nyári ég alatt: kakukk, kakukk, kakukk. Ő mondja meg, hogy meddig élhetek, kisajátít idegen…

Kutyameleg, kánikula, nyelvét kiveti a kutya, budákol, a tűző, heves nap elől árnyékot keres. De alighogy hűvösre lel s leheverne, költözni kell: falja az árnyékot a nap, s az ebbe is beleharap. Pillognak a récék, libák, nem csinálnak most galibát; kiapadt a kicsi patak, mint…