Skip to content

Bartócz Ilona: Mese a kíváncsi békákról

    Mese a kiváncsi békákról

    A börzsönyi hegyek között, a sűrű erdő szélén, egy piros tetős házban élt három kislány. A piros tetős ház körül öreg hársak illatoztak, s a legöregebb hársfa közelében mély kerekes kút állt. Az oldalát zöld moha borította, panaszosan csikorgott a lánc, mikor a leengedték a vödröt. Ebben az öreg kútban lakott három zöld kisbéka meg a mamájuk.

    A három kislány meg a három kisbéka egyformán kiváncsi természetű volt. A kislányok, hacsak szerét ejthették, ott ágaskodtak a kút mohos kávája körül, úgy lesték a titokzatos mélységet, a kisbékák meg egyre fölfelé kandikálta a zöld lombok, az aranyló napsütés felé.

    A kíváncsi kisbékák egyre tanakodtak, hogyan is juthatnának ki a kútból, hogyan is nézhetnék meg közelebbről a hívogató zöld lombokat, az aranyló napsütést.

    Egy meleg nyári délutánon csikorogva ereszkedett le a kerekes kút vödre. A három kisbéka: Kvik, Kvak meg Kvuk kíváncsian leste. A vödör megállt a víz tükre felett, ott szép lassan himbálódzott, nem húzták föl, mint máskor. Kvik, Kvak meg Kvuk a vödör peremére ugrott: látják ám, hogy a vödörben három üvegpohár, a poharakban meg fehéren csillog valami.

    -Mi ez? Mi ez? – brekegett a három kíváncsi.

    -Aludttej – mondta békamama. – Leengedték, hogy jó hideg legyen.

    -Később majd felhúzzák? – kérdezte Kvak.

    -Igen, biztosan aludttejet akar uzsonnázni az a három kislány odafent.

    -Utazzunk fel az aludttejjel! – kiáltott Kvik és Kvak.

    -Jaj, én nem hagyom itt a mamámat! – szeppent meg az apró Kvuk, a harmadik kisbéka.

    Kvik és Kvak azonban máris ugrott, s mindketten kikötöttek egy-egy pohár kellős közepén. Könnyű lábacskájuk alig hagyott nyomot az aludttej színét. A mamájuk egy darabig hívogatta őket, de kár volt a szóért, Kvik és Kvak világot akart látni.

    A vödör megindult fölfelé, majd zökkenve megállt. A három kislány ujjongott:

    -Kisbékák, gyönyörű kisbékák! Hozzánk jöttek! Ó, de szépek.

    -Befőttesüvegbe rakjuk mind a kettőt, apró létrát is teszünk az üvegbe, jó szorosan lekötjük, bizony! A kisbékák majd fölmásznak a létrán, ha jó idő jön; megbújnak az üveg aljában, ha vihar lesz! – mondta a legnagyobbik kislány.

    Kvik és Kvak rémülten nézett össze. Miket beszél ez a kislány? Még hogy ők mindörökre bezárva éljenek? Időjárást jósoljanak? Zöld lomb helyett kis létra, aranylő napsütés helyett rabság vár rájuk?

    Apró fejüket félrehajtották, riadtan néztek a három kislányra. Eszükbe jutott a kút hűvös mélye, a mamájuk meg a kis Kvuk. Egymásra pislantottak, brekegtek egyet, és csitt-csatt! – az aludttejes lábacskák máris a kútkáván csattantak, aztán egy bártor fejesugrás, és Kvik meg Kvak hazatért az öreg kút hűs mélyére.

    A három kislány csalódottan bámult utánuk.

    -Gyáva békák! – mondta a legnagyobb a kislány.

    -Talán a mamájuk hívta őket haza – vélekedett a középső.

    -Vagy a testvérkéjük – így gondolta a harmadik.

    Pin It on Pinterest