angolai mese

Gyakran meséltem már Elefánt úrról és Béka úrról, akiknek egy házban lakott a szerelmesük.

Egy nap Béka úr megszólította Elefánt úr kedvesét, és azt mondta neki.

-Elefánt úr az én lovam!

Amikor éjszaka Elefánt úr eljött hozzá, a lány megmondta neki:

-Béka úrnak te vagy a lova!

Mire Elefánt úr nyomban Béka úrhoz sietett és megkérdezte:

-Mondtál te olyasmit a kedvesemnek, hogy én a te lovad vagyok?

-Nem – válaszolta az -, én nem mondtam.

Erre mindketten nyomban nekiindultak, hogy felkeressék Elefánt úr kedvesét.

Útközben Béka úr megszólította Elefánt urat, s azt mondta:

-Nagypapa, elfáradtam, jártányi erőm sincs. Hadd üljek fel a hátadra!

-Hát ülj fel, kis unokám – válaszolta Elefánt úr.

Így aztán Béka úr felült.

Egy kis idő múlva megint csak megszólította Elefánt urat:

-Nagypapa- mondta -, le fogok esni. Hadd kössek kötelet a szájadba.

Elefánt úr beleegyezett. Béka úr pedig megcselekedte, amit kért.

De egy kis idő múlva ismét megszólította Elefánt urat:

-Hadd törjek egy suhogó vesszőt, hogy azzal űzzem el rólad a moszkitókat.

-Törj – mondta Elefánt úr. És Béka úr szerzett egy suhogó vesszőt.

Így közeledtek a lányhoz, aki, mikor elébe értek, felkiáltott:

-Elefánt úr, te csakugyan Béka úr lova vagy!