Egyszer az összes királyok meg fejedelmek Visegrádon gyűléseztek. Mátyás király nem győzte dicsérni az ő magyar népét.

Azt mondta a francia király:

-Úgy szeretnék már látni egy igazi magyart!

Mátyás mindjárt üzent a várnagynak, hogy öltözzön fel magyarosan, úgy ahogy szokás s aztán jöjjön a szalonba.

A várnagy felöltözött. Bőgatyát, borjúszájú inget, csizmát, pörge kalapot öltött. A kalapja mellé még árvalányhajat is tett, s övére kostökzacskóban dohányt. Megjelent az urak előtt.

Azt mondta Mátyás:

-No, hát itt van egy igazi magyar!

A franciák királya csak nézte, csak nézte, hogy mit csinál a magyar. A várnagy feszengett, elővette a pipáját, kiverte belőle a mocskot, megtömte dohánnyal. Rágyújtott, szipákolt s aztán nagyot köpött a szalon közepére.

-Pfuj! Disznó – mondta a francia király franciául.

-Disznó az apád ! – vágott vissza a várnagy ugyancsak franciául.

Na, erre már a francia király menten kardot rántott, Mátyás azt javasolta, hogy vívjanak meg lóhátról. Na, legyen úgy!

Kiálltak egymással szembe. A várnagy fegyverhordozója akkora kardot hozott, hogy alig bírta feladni. Ahogy a francia meglátta, mindjárt pardont kiáltott.

-Nincs pardon! – kiáltotta a várnagy, s a kardjával úgy odavágott, hogy páncélostól kettőbe szelte a francia királyt.

Mikor ennek a híre elment Franciaországba, a franciák mindjárt üzentek Mátyás királynak, hogy küldje el azt a várnagyot kardjával együtt, hogy ők is megcsodálhassák.

-A kardot elküldhetem, – üzente Mátyás király – de a várnagy nem ér rá. Más dolga van!

-Hát akkor legalább a kardot küldje el, hogy legalább azt láthassuk! – mondták a franciák.

Mátyás hát elküldte a kardot, legyen meg a kívánságuk!

A franciák meg se bírták forgatni. Üzentek Mátyásnak:

-Ez nem lehet az a kard!

Mátyás király visszaüzent:

-A kard az a kard, csak a kar nem az a kar!