Száz esztendőkkel azelőtt halott volt már Mátyás király. A magyar népnek soha többé olyan nagy király nem adott az Isten. Rabigát rabiga után kényszerítettek a nyakába. Hol a török, hol a német sanyargatta az országot. Legjobb fiai hiába véreztek, hiába küzdöttek, nem bírták felemelni a nemzetet. Azért a magyarok szívében, mindig pislákolt egy kicsi remény, tán egyszer visszatér Mátyás, s újra nagy lesz a magyar nép.

Történt egyszer, hogy Kossuth Lajost rabságba vetették az osztrákok, mert felemelte a szavát a magyarok szabadságárét. A börtön nem messze volt Mátyás király valamikori palotájától. Ezt a palotát éjjel-nappal katonák őrizték.

Egy éjszak arra lettek figyelmesek a strázsák, hogy Mátyás palotájának ablakában két gyertyaláng fellobbant.

-Ki jár itt? Feleljen! – kiáltott be a palotába egy strázsa, de válasz nem érkezett. Reggel mindjárt jelentette a felettesének, hogy itt tapasztalt az éjszaka.

A tiszt parancsot adott:

-Az éjszaka két lengyel ulánus álljon őrt a palotában. Élve vagy halva, de fogják el a betolakodót!

Est két ulánus szolgálatba állt Mátyás király szobájában. Enni-innivalót vittek, kártyáztak, úgy múlatták az időt.

Éjjeltájban látták ám a kívülállók, hogy az ablakban újra kigyulladtak a gyertyák. Mindjárt odafutottak, hogy segítségére siessenek a két ulánusnak, ha kell, de azok már nem éltek. Mindkettő jobblétre szenderült. Csak azon csodálkoztak a többiek, hogy semmi küzdelemnek nyomát nem látták a katonákon.

Estére két német dragonyost küldött őrségbe a parancsnok. Azok is jól felszerelkeztek éjszakára. Éjfélig vígan voltak. Éjfélkor látták ám, hogy két gyertya gyújtatlan meggyulladt. A két német abba a percben meghalt. Reggel őket is halva találták a társaik.

Harmadik estére két magyar huszárt állítottak őrségbe.

-Ej, pajtás! – kesergett az egyik. – Ma éjjel mi is meghalunk. Nemsokára éjfél.

A két huszár szomorúan várta, hogy bekövetkezzék, aminek be kell következnie. Éjfélt ütött az óra a Boldogasszony templom tornyán. Fellobbant a két gyertyaláng, s két király lépett a terembe. Az egyik Mátyás király volt. A nagy orráról mindjárt felismerték a katonák. Így szólt a huszárokhoz:

-Ne féljetek magyarok! Nem haltok meg. Tegyétek meg, amire kérlek! Vigyetek el egy levelet a magyar diákokhoz!

Mátyás király leült egy asztalhoz, s hosszú levelet írt. Amikor kész volt az írással, szépen összehajtogatta a levelet, s az egyik katona kezébe nyomta.

-Adjátok a magyar diákoknak. Tegyék, amit tenniük kell! Ezzel a két király szép lassan eltűnt, a két gyertyaláng ellobbant.

A katonák másnap elvitték a levelet a diákoknak. Az állt benne:

-Fogjatok össze! Szabadítsátok ki Kossuthot börtönéből! A diákok elolvasták Mátyás király levelét, s úgy tettek, ahogy meghagyta nekik. Összesereglettek a börtön előtt, s kiszabadították a megtört Kossuthot. Valaki, aki ott volt, elbeszélte, hogy a szegény rab mikor feljöhetett börtönéből, szinte megvakult a nagy világosságtól. A diákok kocsiba ültették. Lovak helyett maguk vonták nagy diadalmenetben a Kossuth szekerét. Hatalmas éljenzéssel hordozták végig a városon. A nép mellé állt mindenütt, s ő lett a magyar szabadságharc vezérlő csillaga.