Skip to content

Lev Tolsztoj: A kismadár

    blank

    Szerjozsának neve napja volt, sok mindenféle ajándékot kapott: búgócsigákat, lovacskákat, képecskéket. De mindegyiknél értékesebb ajándékkal örvendeztette meg a nagybátyja: egy hálót vett neki, hogy madarakat fogjon vele.

    A háló úgy szerelik fel, hogy a kertéhez kis deszkalapot erősítenek, és a hálót visszahajtják. Magvakat szórnak a deszkalapra, s kiteszik az udvarra. Odarepül a madár, rászáll a deszkalapra, ez megbillen, s a háló összecsapódik. Megörvendett Szerjozsa, odafutott az édesanyjához, hogy megmutassa neki a hálót. Az anyja ezt mondta:

    -Nem jó játékszer ez. Minek neked a madár? Miért akarod kínozni?

    -Kalitkába teszem. Énekel majd, én meg etetem.

    Szerjozsa magot szerzett, reászórta a deszkalapra, s elhelyezte a hálót a kertben. Aztán csak állt, csak állt, és várta, hogy odaszálljanak a madarak. De a madárkák féltek tőle, s nem szálltak a hálóra. Elment Szerjozsa ebédelni, s otthagyta a hálót. Megnézte ebéd után, hát a háló összecsukódott, s alatta egy kismadár vergődik. Szerjozsa megörvendett neki, megfogta a madarat, s vitte haza.

    -Mama! Nézze csak, madarat fogtam, mégpedig fülemülét! Hogy dobog a szíve!

    Az anyja így felelt:

    -Ez csíz. Vigyázz, ne kínozd, inkább ereszd el.

    -Nem eresztem, etetgetem, itatgatom.

    Betette Szerjozsa a csízt egy kalitkába, két napig szórta neki a magot, vízből gondoskodott, s kitakarította a kalitkát. A harmadik napon elfeledkezett a csízről, s nem adott neki friss vizet.

    Anyja figyelmeztette:

    -Látod, megfeledkeztél a madaradról, jobb lesz, ha elereszted.

    -Nem eresztem én el, nem feledkezem meg róla, rögtön friss vizet adok neki, s kitakarítom a kalitkáját.

    Bedugta Szejozsa a kezét a kalitkába, s elkezdte tisztogatni, de a csíz megridadt, se vergődni kezdett a kalitkában. Szerjozsa kitakarította, azután elment vízért. Az anyja látta, hogy elfelejtette bezárni az ajtót, s utána kiáltott:

    -Szerjozsa! Zárd be az ajtócskát, különben kirepül a csízed, s összetöri magát!

    Alighogy kimondta, a kis csíz meglelte az ajtónyílást, megörvendett, szétnyitotta szárnyát, s átrepült a szobán az ablakig, de nem látta meg az üveget, nekiütődött, leesett az ablakpárkányra. Odafutott Szerjozsa, megfogta a madarat, s vitte vissza a kalitkába. A kis csíz élt még, de a begyén feküdt, leeresztette két kis szányacskáját, s nehezen lélegzett, Szerjozsa nézte, nézte, és sírva fakadt.

    -Mama! Most már mit tegyek?

    -Most már semmit sem tehetsz.

    Szerjozsa egész nap nem mozdult el a kalitka mellől, csak nézte a csízt, a csíz pedig  csak feküdt a begyén, mint addig, s nehezen és gyorsan lélegzett. Mikor Szerjozsa aludni ment, a csíz még élt. Szerjozsa sokáig nem tudott elaludni; valahányszor behunyta a szemét, mindig a csízt látta:

    hogy fekszik ott, és hogy piheg. Reggel, mikor Szerjozsa odament a kalitkához, látta, hogy a csíz a hátán fekszik, felhúzta a lábát, s megmerevedett. Ettől kezdve többé nem fogott madarat Szerjozsa.

    Pin It on Pinterest