Barankovics magántanuló volt. A legutolsó padba ült be, ha bejött egyáltalán. Krizsán tanító úr nem figyelt rá, ha bejött, ha nem. A rengeteg gyereket névről nem is ismerte. Gyorsan leült a katedrához.
Szellőztetni!
– Már szellőztettünk, tanító úr!
– Akkor is! – kiáltotta, erre aztán ugrott valaki, és kitárta az ablakot. Fecskék röpdöstek, nagy tavaszi zsivajgás volt a levegőben. Az udvaron hallatszott a csattogtató, a tornaórát egy erélyes tűzoltómester vezette. „Egy-kettő, egy-kettő” – zengett az udvar.
– Csukjátok be az ablakot!
– Mi is azért… akartuk becsukni – mondta az első padban vékony hangon Járomi.
– Csönd!
– Igen – mondta Járomi, és becsukta az ablakot.
– Felelni fog… – megdermedt a levegő, ez volt a legizgalmasabb perc, a notesz lapjai zizegtek – Branovits László. Van ilyen?
Hallgattunk.
Branovits nem volt benn az osztályban, lement focizni, nem jött vissza. „Mi legyen?– dugtuk össze a fejünket, aztán intettünk Barankovicsnak: – Te legyél az!” Egy évvel idősebb volt nálunk, jóformán mindent tudott, csak betegeskedett. Barankovics visszasúgdosott, hogy ő nem megy ki. Egyezkedtünk.
– Szóval nincs itt. Beírom hiányzónak. – És Krizsán úr már vette elő az osztálykönyvet.
– Azonnal kell jelentkezni. Nem érted? – súgtuk Barankovicsnak.
– Igen.
– Na, mit tanultunk tegnap?
Barankovics körülnézett, nem is volt benn tegnap. A térképre mutogattunk.
– Budapestről tanultunk.
– Jól van, fiam. Közelebbről…
– Hát… a kerületekről.
Így folyt a felelés, Barankovics mindent tudott. Nagy jelest készült beírni neki Krizsán úr. Branovits robbant be az osztályba, kiizzadva, lucskosan, agyonrugdosott cipőkkel.
– Tanító úr, el kellett vinnem a Balog tanítónőnek a cipőjét a töltés melletti cipészhez.
– Hogy hívnak, fiam?
Rögtön kiabálni kezdtünk:
– Ő csak úgy bejár! Magántanuló! Csak szorgalomból jár be.
– Ja, te vagy az? Fiam, mondok neked valamit. Úgyis vizsgázni fogsz az év végén nálam. Ne gyere be addig az én óráimra. Tanulj otthon.
– Igenis, tanító úr! – És már slisszolt is kifelé Branovits.
Aztán már nem lehetett cserélni. Mindig Barankovicsnak kellett felelni Branovits helyett, még ha benn meg is húzta magát valahol a fiú a nagy hidegben. Jelest is kapott az év végén. Viszont Branovits elbukott Barankovics magánvizsgáján, úgyhogy végül is a magántanulónak kellett pótvizsgázni egy másik tanárnál – mindnyájunk szerencséjére.
