Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl, de még az Üveghegyen is túl, egy nagy hegy alján volt egy mély-mély barlangszáda.
Ebben a feneketlen barlangszádában lakott a hétfejű sárkány. Mint a nevéből is látszik, hét undok feje volt és orrlyukaiból kénköves tüzet lehelt. Jaj volt annak, aki a hétfejű sárkány barlangjának még csak közelébe is merészkedett, mert abban a minutumban megragadta a sárkány, bevonszolta feneketlen barlangjába és a szerencsétlen embernek attól kezdve nyomaveszett.
A környék lakói állandóan rettegésben éltek a hétfejű sárkány miatt.
Egy napon a falubeli kovácséknál kisfiú született. A kisfiú halántékán tallérnagyságú vérvörös folt volt és a kovács felesége sokat búslakodott emiatt.
Egy éjszaka éppen aludt a kovács felesége, amikor egy gyönyörű tündér jelent meg előtte.
– Sose búsulj, jóasszony, a folt miatt, mely fiad halántékán vörösödik. Égi jel az és annyit jelent, hogy a te fiadat szemelték ki az undok sárkány legyőzésére. Mire betölti a tizenhatodik évét, ő lesz az egész ország legerősebb és legügyesebb embere és ekkor már úgyis hiába akarjátok visszatartani, ő elmegy majd, hogy megmérkőzzék a hétfejű sárkánnyal.
Hej, ezután búsult ám csak igazán a kovács felesége. Mert hogyan is hihető az emberi ésszel, hogy közönséges, anyaszülte halandó megmérkőzzék az irtózatos sárkánnyal.
…Telt-múlt az idő s a kovács fia betöltötte tizenhatodik évét. Ekkor szülei elé állt és így szólt:
– Isten fizesse meg jóságukat. Nekem többé a szülői házban nincs maradásom, elmegyek, hogy megöljem a hétfejű sárkányt. Ha mához tizenhárom napra ez a fa itt házunk előtt vérezni fog, abból megtudja, édesanyám, hogy én nem vagyok többé a világon. De ha mához tizenhárom napra ez a fa újból rügyezik, akkor nemsokára visszatérek én a sárkánynak mind a hét levágott fejével.
Hej, sírt-ritt szegény édesanyja, hamuban sült pogácsát tett a fia tarisznyájába, az pedig elindult a hétfejű sárkány legyőzésére.
Ment-mendegélt, míg az erdőig nem ért. Se kardja nem volt, se pajzsa, hogyan kezdjen hát puszta kézzel a sárkány megöléséhez. Amint az erdő széléhez ért, egyszerre csak így kiáltott a magasból egy hang:
– Megállj!
A fiú megállt, ebben a minutumban egy nagy kard hullott le a magasból és lába előtt hegyével a földbe fúródott. Csak még egy lépést kellett volna a fiúnak tennie és menthetetlenül kettészeli őt a lezuhanó kard.
Kihúzta a kardot a földből és lám, a penge csak úgy szikrázott a nap fényében. Van, lám, már kardja a sárkány legyőzésére.
Hát amint tovább megy, egy bokron mit pillant meg? Semmi mást, mint egy tündökletes szép aranypajzsot.
Igy fölfegyverkezve a fiú egyenesen a sárkány barlangjához ment, ahol mindenféle embercsontok mutatták a szörnyeteg közelségét. A sárkány éppen aludt, csak úgy zengett a barlang a szörnyeteg horkolásától.
– Hej, te sárkány, ébredj! – kiáltott a fiú.
– Hú – ordította hangosan a sárkány, – ki merészeli az én álmomat háborgatni?
– Azért jöttem, hogy levágjam a hét fejedet – mondta a fiú.
– Majd leharapom én a tiedet – harsogta a sárkány és tüzet fújtatva, a fiúra rontott. No, most miszlikbe szaggatja őt.
Az ám, de a fiú ügyesen félreugrott és közben egyet suhintott kardjával, hát a sárkány első feje a porba hullott.
Folyt már a sárkány fekete vére, de újra és újra dühösen a fiúra rontott, az pedig ügyesen mindig félreugrott és levágta a sárkány egy fejét. Már hat feje hullott a sárkánynak a porba, de a fiú karjai kezdtek elfáradni. És mikor hetedszer támadt a sárkány, úgy látszott, mégiscsak ő marad győztesen.
Ekkor azonban a nap verőfényesen tündökölni kezdett az aranypajzson, a sárkány szeme megkáprázott és ebben a pillanatban a fiú kardjával lenyisszantotta a sárkány utolsó fejét is. A kifreccsenő sárkányvér egy cseppje éppen a fiú halántékára freccsent és csodák-csodája egyszerre eltünt arról a veres folt.
Összeszedte a sárkány hét fejét és elindult hazafelé. No, volt nagy öröm, amikor megérkezett az elveszettnek hitt fiú, a király mingyárt nekiadta országa felét, amiért megszabadította a pusztító sárkánytól.
Legjobban azért persze mégiscsak a fiú édesanyja örült.