Volt egyszer egy malom, s ez a malom nem akárkiké volt ám, hanem az ördögöké. Ők őröltek ebben a malomban, s mindig megdézsmálták az emberek gabonáját. A falu lakossága zúgolódni kezdett az ördögök ellen. Ennek a zúgolódásnak aztán hamar híre terjedt az egész földön.

Egyszer egy ember elhatározta, hogy elmegy és megkeresi ezt a malmot. Úgy is tett. Sok utat megjárt, amíg odaért.

Beköszönt a malomba: – Jó napot, öregapám!

– Adjon isten, fiam! Hát mi járatban vagy nálam?

Látom, hogy nem hoztál gabonát – mondja az ördög.

– Én egy kéréssel jöttem öregapámhoz. Gondoltam, hátha szerencsém lesz.

– Mondd csak bátran, hátha tudnék rajta segíteni.

Ekkor az ember elmondta, hogy ő szeretné ezt a malmot kibérelni. Az ördögnek nem tetszett ez a kérés, de végül szerződést kötöttek, hogy a malom addig marad az ember kezében, amíg a fenyőfa levele le nem hull. Jól van, az ember átvette a malmot.

Az ördög minden ősszel nézte, hogy hullik-e már a fenyőfa levele? Látta, hogy csak az alsó ágak hullatják le a leveleiket, a felsők örökké zöldek maradnak. Az ördög tűrte, amíg tűrte, de egyszer megelégelte a dolgot, kiment az erdőbe, s ott a fenyőfa ágait kezdte lehasítgatni.

De hiába hasogatta, ahogy egyet levágott, az mindjárt visszanőtt úgy, hogy azt többet nem is bírta leszakítani. Azért olyan erős a fenyőfa ága a mai napig. Így csapta be az ember az ördögöt. A malom még most is az ember kezében van, ha addig, amíg ezt a mesét mondtam, újra nem került az ördög kezébe. Eridj, s nézd meg, ha nem hiszed!