zulu mese

Egyszer egy hiéna csontot talált, foga közé fogta, és magával vitte.  A hold csodásan fénylett, a víz nyugodt volt; mikor a hiéna meglátta a holdat a víz tükrén, eldobta a csontot, és meg akarta kaparintani magának a holdat. Azt hitte, hogy zsíros húsdarab az. Ráugrott, fülig elmerült a vízben, de nem lelte meg. A vizet azonban felkavarta. Visszamászott a partra, és mozdulatlanul várt. A víz újra lecsillapodott, s megjelent tükrén a hold. A hiéna újra ugrott egyet, hirtelen akarta megkaparintani a holdat, amit húsnak hitt. Már az hitte, megvan, pedig még vizet sem tartott a szájában, mert az is kicsorgott belőle. A hiéna újból visszahúzódott a partra, és várakozott.

Arra jött egy másik hiéna, elcsente a csontot, és otthagyta a várakozó hiénát. De végül is hajnalodni kezdett, és a hold fény lassan eltűnt a nappali fényben. A hiéna pórul járt.

De másnap is visszatért, visszatért naponta, míg egészen le nem taposta a környéket.
Sokat nevettek a hiénán, aki újra meg újra beleveti magát a vízbe, harapja a vizet, de az csak kicsorog a pofájából, s nem marad benne semmi. Azóta, ha valakit kinevetnek azt mondják neki:

-Olyan vagy, mint a hiéna, aki eldobta a csontot, és nem szerzett magának semmit, mert a holdat látta a vízben.