kínai mese

Mesélik, hogy élt valamikor Furcsouban egy szegény diák, bizonyos Mi nevezetű. Olyan szegény volt, hogy még egy bögre teára sem telt neki. Valószínűleg éhen is halt volna, ha nem látta volna meg egy teaház gazdája. Az megsajnálta szegényt, megetette és megitatta minden fizetség nélkül.

De Mi egyszer csak odafordult a gazdához, és így szólt:

-Én most lemegyek innét. Pénzem nincs, hogy megfizessek mindazért, amit itt megettem és megittam. Nem akarok azonban hálátlan lenni. Ide nézz!

És elővett a zsebéből egy kis darab sárga krétát, és azzal a krétával a teaház falára felrajzolt egy gólyát. A szakasztott olyan volt, mintha élne, csak éppen sárga volt.

-Ezzel a gólyával – mondta Mi – tízszer annyi pénzt kereshetsz, mint amennyivel én tartozom.

Minden alkalommal, amikor az emberek itt összegyűltek, és háromszor tapsoltak, lejön a falról, és táncol. De egyről ne feledkezz meg: sohase táncoltasd a gólyát egy ember előtt. S ha ez a szerencsétlenség mégis megtörténnék, tudd meg, akkor táncol utoljára. És most isten veled!

Ezekkel a szavakkal Mi diák megfordult és elment. A gazda nagyon csodálkozott, de elhatározta, hogy próbát tesz. Másnap, amikor a teaházban sok ember gyűlt össze, a tulajdonos megkérte őket, hogy háromszor tapsoljanak. A sárga madár tüstént leszállta a falról, és eltáncolt egy táncot.

Méghozzá milyen vidáman és mulatságosan! Aztán visszament a falra. A vendégek elragadtatva nézték, csodálkoztak, alig hittek a szemüknek. És így ment ez minden alkalommal. A csoda híre mindenfelé elterjedt. A nép özönlött a teaházba, és a gazda gyorsan meggazdagodott. Mi diák ígérete valóra vált.

Egyszer azonban eljött a teaházba egy gazdag hivatalnok. Amint meglátta, hogy körös-körül parasztok és mesteremberek ültek, megdühödött, és megparancsolta, hogy mindenkit kergessenek ki.

A szolgák botokkal rontottak be, a nép széjjelszaladt, és a hivatalnok egyedül maradt. Letett a gazda elé egy zacskó pénzt, és azt követelte, hogy mutassák meg neki a gólyát. A gazda a pénz láttán mindenről megfeledkezett, és háromszor tapsolt. A gólya kelletlenül lejött a falról, és eltáncolt egy táncot, betegen és szomorúan. Aztán visszament a falra, és többet nem mozdult. A hivatalnok kiabált, dühöngött, de minden hiába.

Éjjel a teaház ajtaján erős kopogás hallatszott. A gazda kiment ajtót kinyitni, s hát látja, hogy ott áll Mi diák és hallgat. Kivesz a zsebéből egy kis furulyát, eljátszik rajta valamit, és elmegy, anélkül, hogy hátranézne. A gólya pedig összerezzen, leugrik a falról, és követi őt. Többé senki sem látta Mi diákot és az ő csodálatos sárga madarát.