Prisvin: A borz

[Total: 0    Average: 0/5]

Tavaly a föld már fehér volt ez idő tájt, most hosszú, tartós az ősz, és a fekete földön messziről látszanak a futkározó fehér nyulak. Nagyon rossz most nekik! De nincs mitől tartania a szürke borznak. Úgy látszik, hogy a borzok még kijárnak. És milyen kövérek! Megpróbálok meglesnie egy borzot üregében. Ebben a borongós időben a fenyőerdőben nem lelsz rá rögtön a arra a csöndre, amelyben elfelejted minden hazulról magaddal hozott leképzelésedet a bongós és a derűs napok hangulatáról. Szüntelenül mozog minden, sebben a szüntelen mozgásban értelmet és örömöt talál. Ez a part, ahol a borzok élnek, annyira meredek, hogy miközben felfelé mászta, gyakran kénytelen voltam otthagyni öt ujjam nyomát a homokban, a borz lábnyomai mellet.

Leülök egy öreg fenyő tövében, s az első gallyak mögül figyelem az egyik üreg főnyílását. Egy mókus, amelyik éppen mohával bélelte ki télire odvát, leejtett egy gallyat, s ekkor kezdődött az a csönd, amelyet hallgatva a vadász nem unatkozik, órákig elül egy-egy borzüreg előtt.

Az égboltot sűrű felhő borítja, a kilátást elzárja a tömör fenyves erdő, a nap járásának legkisebb jele sem látható, de a borz sötét üregében mégis pontosan tudja, mikor nyugszik le a nap, s egy kis idő elteltével megpróbál kimenni szokás éjszakai vadászútjára. Gyakran előfordul, hogy kidugja az orrát, horkant egyet, és visszabújik, majd rendkívüli gyorsasággal kiugrik. Sokkal jobb napkelte előtt lesben állni, amikor a borz hazatér. Akkor nyugodtan a ballag, sőt messze hangzó, sustorgó zajt csap. Most azonban már közeledik az ideje, hogy a borz elkezdi téli álmát, ilyenkor nem jár ki mindennap. Kár volna hát egész éjszaka hiába lesni s másnap pedig átaludni a napot.

Nagyon kényelmetlen helyzetben ülök itt, két lábam már egészen elzsibbadt. Most a borz váratlanul kidugta az orrát, és egyszerre olyan jól érzem magam, mintha selyempárnákon üldögélnék. A borz megmutatta az orra hegyét, s ugyanabban a szempillantásban visszabújt. Egy fél órával később ismét kidugta az orrát, gondolkozott egy pillanatig, s megint visszabújt üregébe.

Többet azután már nem is jött ki. Én meg alig értem az erdő széléig, amikor fehér pelyhek kezdtek szállingózni. A borz pedig csak az orra hegyét dugta ki barlangjából, mégis megérezte a hóesést.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük