Réges-régen, öreg időkben, szép tavasszal, sugaras nyáron esett olyan szégyen, olyan nyomorúság – szúnyogok kikeltek, bögölyök születtek, embert csípni, meleg vért szívni. Született egy hasas pók – igen vitéz híre volt. Hát ez a pók nekilátott, sodort-font egy széles hálót, kifeszítette futtában, legyek, szúnyogok útjába.

Arra röppent egy legyecske – a mi pókunk csak ezt leste, hálójába kerítette, nekiállt, ütötte-verte, nyomorgatta, fojtogatta. Könyörgött a legyecske:

-Ne üss engem, pók bátyám, ne veszíts el, pók bátyám! Sírnak szegény árváim – udvarokban röpdösnek, lompos kuvaszt csipdesnek!

Eleresztette a pók. Iszkolt a legyecske, elrepült a szúnyogokhoz, elrepült a bögölyökhöz, vitte a hírt nekik:

-Jaj nektek, szúnyogok, jaj nektek, bögölyök! Fussatok, szálljatok, nyárfakéreg alá bújjatok! Született egy hasas pók, nekilátott, sodort-font egy széles hálót, kifeszítette futtában, bögölyök, szúnyogok útjába.

Felkerekedtek, messze repültek, nyárfa alatt meglapultak, ott feküdtek, mint a holtak… Elindult a hasas pók – találkozott a tücsökkel, találkozott a csótánnyal s a mezei poloskával.

-Ülj fel, tücsök, egy buckára, gyújts pipára; te meg, csótány, húzd el a nótám, te poloska, mássz föl a dombra, nyárfakéreg alá siess, vidd el oda gyászhíremet: vége, vége lett a póknak, vége a híres vitéznek – vitték Kazany városába. Kazany város főterére, annak fejvesztő helyére, fejét vették, felnégyelték, kerékbe is törték!

Felült a tücsök egy buckára, rágyújtott egy pipa dohányra, hallgatta a csótányt, ahogy húzza a nótát; a poloska felmászott a dombra, nyírfakéreg alá bújt, megvitte a nagy hírt:

-Miért lapultok, mért kuporogtok? Elvitte az ördög a pókot! Vége már a nagy legénynek, vége a híres vitéznek! – vitték Kazany városába, Kazany város főterére, annak fejvesztő helyére, fejét vették, felnégyelték, kerékbe is törték!

Örültek a szúnyogok, táncoltak a bögölyök, felkerekedtek, elröpültek, pókhálóba keveredtek.

A pók így kiáltott: – Gyertek, szúnyogok, legyek, vendégeim legyetek!