Láttatok már pipiskét?

Olyan apróka madár, hogy akár a markotokban is elférne.

Barna a háta, fehér foltos a szárnya. Kint lakik a réteken, bokrok alá rakja fészkét.

Nagyon jókedvű madár. Ahogy felkel a nap, a pipiske is talpon van.

Mint a nyíl, fölrepül a magasba, és ott dalolgat. Ha megunja, megint csak visszaszáll a mezőre.

Egyszer éppen a mezőn csicserikélt.

Meglátott egy fűszálat.

-Nicsak, milyen nagy fűszál! Nagyobb, mint én! Mi lenne, kihúznám?

S mindjárt belecsimpaszkodott, elkezdte húzni erősen.

Odament a barázdabillegető és a tövisszúró gébics. Az egyik a farkát billegette, a másik a csőrét csattogtatta.

-Mit csinálsz, pipiske? – kérdezték kíváncsian.

-Kihúzom ezt a fűszálat!

-Aztán mért húzod ki?

-Azért, mert nagyobb nálam! – szólt hetykén a pipiske.

A két madár összenézett, elnevették magukat.

-Tudod mit, pipiske? Ha már kihúzod, húzd ki ezt a bokrot is, ez is nagyobb nálad.

A pipiske bólogatott:

-Bizony, azt is kirántom, csak előbb a fűszállal végzek.

S húzta, húzta – míg csak el nem szakadt.

Akkor egyszeribe hátrahömbölödött, és a fenekére csüccsent.

Azt hiszitek mérges volt?

Cseppet se.

Talpra ugrott, s azt kiáltotta:

-Én is így akartam!

Aztán, mint a nyíl, fölrepült a magasba, és ott csicserikélt. Mikor megunta, visszaszállt a mezőre, és bebújt a bokor alá.

Ha a bokrot is kihúzta volna, bizony nem tudom, most hol aludna.