Láttatok már pipiskét?
Olyan apróka madár, hogy akár a markotokban is elférne.
Barna a háta, fehér foltos a szárnya. Kint lakik a réteken, bokrok alá rakja fészkét.
Nagyon jókedvű madár. Ahogy felkel a nap, a pipiske is talpon van.
Mint a nyíl, fölrepül a magasba, és ott dalolgat. Ha megunja, megint csak visszaszáll a mezőre.
Egyszer éppen a mezőn csicserikélt.
Meglátott egy fűszálat.
-Nicsak, milyen nagy fűszál! Nagyobb, mint én! Mi lenne, kihúznám?
S mindjárt belecsimpaszkodott, elkezdte húzni erősen.
Odament a barázdabillegető és a tövisszúró gébics. Az egyik a farkát billegette, a másik a csőrét csattogtatta.
-Mit csinálsz, pipiske? – kérdezték kíváncsian.
-Kihúzom ezt a fűszálat!
-Aztán mért húzod ki?
-Azért, mert nagyobb nálam! – szólt hetykén a pipiske.
A két madár összenézett, elnevették magukat.
-Tudod mit, pipiske? Ha már kihúzod, húzd ki ezt a bokrot is, ez is nagyobb nálad.
A pipiske bólogatott:
-Bizony, azt is kirántom, csak előbb a fűszállal végzek.
S húzta, húzta – míg csak el nem szakadt.
Akkor egyszeribe hátrahömbölödött, és a fenekére csüccsent.
Azt hiszitek mérges volt?
Cseppet se.
Talpra ugrott, s azt kiáltotta:
-Én is így akartam!
Aztán, mint a nyíl, fölrepült a magasba, és ott csicserikélt. Mikor megunta, visszaszállt a mezőre, és bebújt a bokor alá.
Ha a bokrot is kihúzta volna, bizony nem tudom, most hol aludna.