Kossuth Lajos egyszer maga köré gyűjtötte az urakat, és megkérdezte tőlük:

-Ki érdemli meg a szőlő levét?

Az urak mint azt felelték, hogy az, akié a föld.

-Na, urak, menjünk akkor kapálni!

Neki is fogtak. Kossuth Lajos kapált legelöl, de nem olyan közönségesen, hanem a hegynek felfelé. Eltelt egy kis idő, akkor egy kis pihenőt engedett nekik, és azt kérdezte:

-Ki érdemli meg a szőlő levét?

Az urak erre megint mind azt felelték, hogy akié a föld.

-Na, urak, megyünk akkor még kapálni!

Neki is fogtak megint, csak úgy izzadtak bele az urak.

Kossuth megint megkérdezi:

-Ki érdemli meg a szőlő levét?

-Az is, akié a föld, meg az is, aki megkapálja, és izzad vele:

De Kossuthnak még ez sem volt elég, hanem megint azt mondta:

-Na, urak, menjünk akkor kapálni!

Meg egy jó csomót megkapáltak, aztán Kossuth újra megkérdezte:

-Ki érdemli meg a szőlő levét?

De erre már mind azt felelték az urak, hogy az, aki megkapálja, aki meg csak a lábát lóbálja, egy kortyot sem érdemel.