Egyszer Mátyás király találkozott egy szegény jobbággyal, aki a karcagi malomba igyekezett őrletni. Tíz zsák búza volt a szekéren. Csak úgy nyekeregtek a kerekek a nagy teher alatt. Mátyás király felkérdezkedett a szekérre s beszélgetni kezdett a jobbággyal, hogy s mint megy a sora? Milyen erre az élet? A szegény ember gyanútlanul panaszkodott, nem tudta, hogy a kopott gúnyás vándor maga a király.
Egyszer csak hatlovas hintó robogott feléjük a keskeny úton. A szegény ember nagy igyekezettel próbált kitérni előle megrakott szekerével. Mátyás király kikapta a gyeplőt a jobbágy kezéből s azt mondta neki, hogy ne térjen ki a hintó elől.
Amikor a szekér meg a hintő összetalálkozott, a kocsis az ostorával végig akart vágni a szegény jobbágyon, amiért nem tért ki előlük. Mátyás csak szétnyitotta a zubbonyát. A kocsis s a hintóban ülő nemes úr mindjárt látta, hogy kivel áll szemben.
Mátyás király kifogatta a hintóból a két első lovat s a jobbágynak adta őket. Amikor hazament Budára, törvénybe foglaltatta, hogy attól kezdve mindig az üres szekér térjen ki a terhesnek.