Skip to content

Mese a piros kalapos békáról

    Mese a piros kalapos békáról

    Két kisbéka élt a Zöld Völgyben. Kutykuruty, a kisebbik, folyton elégedetlenkedett…

    Morcosan nézte a zöld füvet, zöld vizet meg a saját zöld kabátját.

    – Csúnya a kabátom! – nyafogta durcásan.

    – Ugyan miért? – álmélkodott Brekeke, a nagyobbik.

    – Az is zöld, mint minden. Jaj, de unalmas!

    – Tudod,mit? Kiakasztunk egy meghívót, hogy akinek csak van piros valamije, jöjjön hozzánk vendégségbe. Hej, de vígan leszünk majd!

    Kiakasztották a meghívót. Nagy, öreg béka tappogott a fűz alá.

    – Hát ez meg mire jó? – csóválta a fejét. – Vendégség…

    – Hogy jól mulassunk!

    – Ej, csak aztán sírás ne legyen a vége! – intette őket az öreg.

    De már ekkor, kop-kop-kop, kopogtak is a vendégek. Két piros bóbitás harkály jött elsőnek, utánuk a katicabogarak, mögöttük meg a légyölő galóca ballagott, különleges, fehér pontokkal, ezüstfoltokkal díszített piros kalpagjában. A kisbékák irigyen, sóhajtozva nézték őket. Mindenki valami pirosban büszkélkedett. Kínálgatták a vendégeket gyöngyvirág poharakból hajnali harmattal, tücskök húzták a talpalávalót, remekül mulattak. De jaj – miféle hang zavarja meg vidámságukat?

    – Kelep! Kelep! Itt vagyok! – bólogatott jókedvűen a gólya. – Piros a csizmám, nekem is szól hát a meghívás, igaz? Táncolni akarok a mulatságtokon!

    Hanem a kisbékáknak ekkor már hűlt helyük volt, zsupsz! – fejest ugrottak a vízbe, s kereket oldottak, a gólya meg kénytelen-kelletlen hazament. De a kisbékák nem okultak az esetből. Piros kabátkát, piros kalapkát szabtak-varrtak maguknak, abban szökdécseltek a tóparton.

    Látta ezt a bölcs, öreg béka, és így sopánkodott:

    – Jaj, csak baj ne legyen belőle!

    A gólya meg a fészkéről belátott a Zöld Völgybe, s észrevette az ugrándozó kis piros alakokat. „Magától sétáló kalapok?” – csodálkozott, és nyomban odasietett. Közelebb érve látta, hogy a kiöltözött kisbékák hancúroznak ott, a legteljesebb nyugalomban.

    – No, már most nem bújtok el előlem! – rivallt rájuk. – Idepiroslik a kalapotok!

    Ekkor rettentek csak meg a kisbékák! Akárhova ugrottak, felhangzott a gólya kelepelése:

    – Nem bújtok el, itt piroslik, ott piroslik a kalap!

    – Dobjátok le gyorsan azokat a piros holmikat! – kiáltott rájuk egy nagy, zöld levél rejtekéből a bölcs, öreg béka.

    Jobbra röppent a kabát, balra a kalap, s a két kisbéka zöld kabátjában máris besurrant a zöld fűbe, máris beugrott a zöld vízbe.

    – Hová lettek? – bökdöste csodálkozva a kalapokat a gólya. Bizony, hiába bökdöste, nem menekültek a kalapok. Hű, de mérges volt!

    A két kisbéka pedig ott csücsült a zöld víz mélyén, ott kuksolt a zöld kabátban, beleolvadva a sok-sok zöldbe. Aligha kívánnak maguknak egyhamar piros kalapot, piros kabátot!

    Átdolgozta: Sebők Éva

    Pin It on Pinterest