Egyszer Mátyás király parasztgunyába öltözve járta az országot. Eljutott Szegedre is.

Amint a város határában bandukolt, az út szélén megpillantott egy várakozó négylovas hintót. Négy gyönyörű deres kapálta a földet a patájával előtte.

Az út mentén egy szegény paraszt szántogatott nagy kínnal. Beteg, sovány lova mellé fogta magát a hámba s úgy húzták ketten az ekét. Meglátta ezt Mátyás király. Se szó, se beszéd! Odament a hintóhoz s a két első derest kifogta a hámból s odavezette a szegény paraszthoz. Tiltakozott szegény ember, hogy nem kell neki a két ló, nagy baj lesz ebből, de Mátyás király nem tágított. Befogta a lovakat az eke elé.

Egyszer csak előkerült a hintó kocsisa, meglátta, hogy, mi a helyzet, hajtatott is Szegedre, a bíróhoz. Mindjárt előadta nagy lélekszakadva, hogy mi történt:

-Bíró Úr! Egy ember kifogta a hintóm elől a két szép derest s odaadta egy szegény embernek, hogy szántson velük!

Elfutotta a bírót a méreg, mindjárt hívatta a csendőröket:

-Megparancsolom, hogy a szegény embertől vegyétek vissza a lovakat azonnal! Azt az ismeretlent meg fogjátok el tüstént s hozzátok elém!

A csendőrök hamar kézrekapták Mátyás királyt s a bíró elé vitték. Na a bíró nem sokat teketóriázott:

-Vágjatok rá huszonötöt s vessétek tömlöcbe a gazembert! – adta ki a parancsot.

Mátyás megkapta a deresen a huszonötöt s bevágták a tömlöcbe. Mi tagadás, a király a nagy igazságtalanság miatt, na meg a veréstől is, igen elkeseredett. Megfogadta, csak innen szabaduljon, bosszút áll mindenért.

Volt Mátyás király zsebében egy darab papír. Megvágta a kezét s a vérével írta fel a papírra:

„Itt járt Mátyás király!”

Ezek után keserves munkával felemelte a tömlöc padlózatának az egyik kövét s a levelet a kő alá rejtette. Amikor kiszabadult Mátyás király, még huszonötöt vágtak rá búcsúzóul, mielőtt útra bocsátották volna.

-Na, ezt megkeserülitek! – sziszegte Mátyás a deresen.

Ahogy hazaért, ledobta a parasztgúnyáját s felöltötte bíboros palástját s kísérőivel Szegedre hajtatott. Mindjárt beállított a szegedi bíróhoz. Tudakolta, hogy s mint élnek a parasztok s a többiek?

A bíró majd kiesett a nadrágjából a nagy megtiszteltetéstől. Szinte csúszott-mászott a király előtt. A király utálkozva hallgatta hazug, mézesmázos szavait:

-Felséges királyom, nálunk nagyon jó sora van a parasztoknak! Mindenkinek nagyon jó sora van… –hebegett a bíró.

Mátyás elkiáltotta magát:

-Elég kutya! Én voltam az a paraszt, akit kétszer megbotoztattál.

Előhozatta a tömlöcből azt a papírt, amelyre saját vérével írta fel: „Itt járt Mátyás király!” Hogy szavainak nagyobb nyomatékot adjon, levetette bíborpalástját. Fehér ingén még szivárgott a vér a reggeli istenhozzád miatt.

A bíró térdre vetette magát a király előtt. Bocsánatért esedezett, de nem volt bocsánat. A bírót a piactéren botoztatta meg Mátyás a szegény nép szeme láttára s láttára s elcsapta hivatalából.