Egyszer Mátyás király a tétényi határban meglátott két szántogatót. Az egyik két hitvány tehénkével küszködött. A másik előtt hat ökröt vezetgetett az ostoros gyerek. Közelebb ment Mátyás király, megszólította a kéttehenes embert:

-Jó napot bátyám. Miért hajtja úgy kend ezt a két hitvány jószágot? Már csak a bőr tartja össze őket, olyan nyomorult soványnak.

-Jaj uram, nincs mit tennem? Nekem naponta három kenyeret kell letennem az asztalra. Muszáj hajszolnom ezeket a szegény párákat.

-Állítsa már meg őket egy minutára, hogy pihenjenek!

Hát minek kell kegyelmednek az a három kenyér? – kérdezte az álruhás király.

-Hát az úgy van, hogy egyet kölcsönadok, egyet adósságba s a harmadikból magam élek – magyarázta a paraszt.

-Ezt meg hogy értsem? – kérdezte Mátyás.

-Úgy értse, hogy egy kenyeret a gyermekimnek keresek. Azt adom kölcsön. Ha majd öreg leszek s tehetetlen, majd visszaadják. A másik öreg szüleimnek adom, hálából, amiért felnevelték. A harmadikból magam élek a feleségemmel.

Megtetszett a szegény ember beszéde a királynak. Megkérdezte nevét is, aztán a másik gazdához fordult:

-Gazduram, kendnek szép hat ökre van! Segítse ki egy kicsit a szomszédját két ökörrel! Csak addig, míg elvégzi a szántást.

-Mit nem képzel kend, uram?! Nem háborodott tán meg kegyelmed?

Dehogy adom a jószágomat. Amin van, a magam keresménye, nehezen megdolgoztam érte. Tudja, hogy szól a mondás? Kaparj kurta, neked is jut! Keressen magának a szomszédom is s akkor neki is lesz hat ökre! – mondta a módos gazda s otthagyta a királyt.

Térült, fordult Mátyás s egykettőre Budán termett. Két fullajtárt szalasztott a tétényi határba, hogy keressék meg a szegény parasztot! Súgják meg neki, hogy adja el gyatra tehénkéit s amit kap értük, verje mind kutyákba! Ezt üzeni neki Mátyás király. Na, meg azt, hogy vasárnap reggel jöjjön a kutyákkal Budára, mert kutyavásár lesz.

A szegény ember nem sokat gondolkodott, áruba bocsátotta a két barmot s az árukon kutyákat vásárolt. Amennyi bolhás, nyüves dögöt talált a környéken mind összefűzte egy nagy madzagra s felregélt velük Budára.

Korán reggel érkezett a vár alatti piactérre kiváló portékájával. Az ebek hatalmas csaholást rendeztek, marakodtak, emberek rontottak elő, hogy a kellemetlen vásározót elkergessék. A király felébredt a lármára, kitekintett az ablakán. Mindjárt látta mi a helyzet. Lefuttatott egy szolgát. Hívta ide azt a kutyaárust! A másiknak megparancsolta, míg ő szót vált az emberrel, addig vigyázzanak a drága portékájára.

A szegény ember megörült, amikor meglátta a királyt, felismerte, hogy ő járt nála a szántóföldön a minapában.

-Uram, királyom! Parancsára megjelentem a kutyavásáron.

-Jól, van, derék ember vagy. Ma megtréfáljuk egy kicsit az urakat. – mondta Mátyás király. – Te most eredj ki a vásár sarkába s várakozz egy keveset! Én majd erre jövök az urakkal s megtartjuk a kutyavásárt. A kutyákért száz forintot kérj, a nagyokat ne add háromszázon alul.

Az ember letelepedett a kutyáival s várta az urakat. Aki csak arra járt mind bolondnak nézte a szegény embert. Körbeállták s úgy kacagták a büdös kutyáit. A szegény ember ügyet se vetett rájuk. Dél felé megérkezett a király az urakkal. Úgy tett, mintha nem ismerné a szegény embert.

-Jó napot kívánok – hogy darabja a kutyának? – kérdezte Mátyás király.

-A kisebbjét száz arany forintért adom. A nagyjának háromszáz arany az ára – felelte a szegény ember.

Az uraknak még a szava is elakadt. Száz aranyat egy ilyen bolhás dögért? De király így szólt:

-Száz arany egy kicsiért? Na ez nem sok, ennyit adok érte.

Az uraknak meg odasúgta:

-Tiszta ingyen van! Holnaptól ez lesz a divat!

Erre az urak egyet se szóltak. Egymás után pengették le az aranyakat a szegény ember markába. Nem telt el fél óra s az összes hitvány eb gazdára talált. A szegény ember hazament a falujába. Birtokot vásárolt, hatökrös fogattal szántott s még temérdek pénze is maradt. Egy nap megint együtt szántott a határban a gazdag szomszéd meg az egykori szegény ember. A nagygazda nem állhatta meg, hogy ne kérdezze:

-Ugyan szomszéd, mondja meg, miből tellett kendnek ekkora vagyonra?

-Nincsen semmi különös titka annak – mondta a szomszéd.

-Eladtam a két hitvány tehénkémet, kutyákat vásároltam az árukból, felvittem Budára s ott pénzzé tettem őket. Az most a divat Budán, hogy az urak nagy pénzen kutyákat vásárolnak.

A kapzsi szomszéd egy barázdát se szántott többet. Mindjárt osztani-szorozni kezdett. Ha az ő szomszédja azért a két semmi tehénért ekkora haszonhoz jutott, mennyi vagyonra tehet ő szert?! Minden vagyonát kutyába verte. Járt végig a dort, pulit, tacskót, amit elől-hátul kapott.

A kutyákkal ő is felballagott Budára. Egy reggel Mátyás király éktelen nagy lármára ébredt. Kitekintett az ablakon, hogy mi ez a szörnyű ribillió? Hát látta, hogy egy ember egy csorda kutyát terelget maga előtt. A díszes nyáj teljesen megvadult. A kutyák vicsorogtak, csaholtak, mindent felborogattak. Az emberek botokkal, gyümölcsökkel támadtak a kutyacsorda gazdájára. Mátyás mindjárt megismerte a gőgös, hatökrös gazdát. Megparancsolta a szolgáinak, hogy azonnal ebrudalják ki a városból kutyáival együtt.

Az ember tiltakozott az elzavarás ellen. Ő úgy hallotta, hogy itt az urak jó pénzen kutyákat vásároltak.

-Igen, így is volt, de csak egyszer volt Budán kutyavásár! – mondták a király emberei nevetve s a kapzsi embert kutyástól eltakarították a városból.