Egy kapzsi embernek meghaltak a testvérei. Addig pereskedett a gyermekeikkel, hogy végül minden vagyont megszerzett magának. Amikor az örökséget birtokba vette, fekete gyászba öltözött, hosszú szakállt növesztett, úgy járt kelt a világban, mint akinek mély gyásza van.
Mátyás király ismerte viselt dolgait, álnokságát, amivel kifosztotta rokonait. Egy nap magához hívatta s megkérdezte tőle:
-Miért vagy ilyen bánatos és gyászos?
A kapzsi ember sírva fakadt s így válaszolt:
-Elvesztettem a testvéreimet, őket gyászolom.
Azt mondta a király:
-Ugyan mondd meg nekem, későn búsított meg téged ez a halál vagy korán?
-Későn, uram – felelte az álnok gyászoló.
-Én is így gondolom. Jobban szeretted volna, ha előbb magához szólította volna őket az Isten. Akkor előbb birtokolhattad volna a vagyonukat. Most tehát nem őket gyászolod, hanem azt, hogy javaikat oly sokáig nem élvezhetted.
A hitvány tettető mértette a király beszédét. Abbahagyta a sírást, s eltakarodott a király szeme elől.