Egy kapzsi embernek meghaltak a testvérei. Addig pereskedett a gyermekeikkel, hogy végül minden vagyont megszerzett magának. Amikor az örökséget birtokba vette, fekete gyászba öltözött, hosszú szakállt növesztett, úgy járt kelt a világban, mint akinek mély gyásza van.

Mátyás király ismerte viselt dolgait, álnokságát, amivel kifosztotta rokonait. Egy nap magához hívatta s megkérdezte tőle:

-Miért vagy ilyen bánatos és gyászos?

A kapzsi ember sírva fakadt s így válaszolt:

-Elvesztettem a testvéreimet, őket gyászolom.

Azt mondta a király:

-Ugyan mondd meg nekem, későn búsított meg téged ez a halál vagy korán?

-Későn, uram – felelte az álnok gyászoló.

-Én is így gondolom. Jobban szeretted volna, ha előbb magához szólította volna őket az Isten. Akkor előbb birtokolhattad volna a vagyonukat. Most tehát nem őket gyászolod, hanem azt, hogy javaikat oly sokáig nem élvezhetted.

A hitvány tettető mértette a király beszédét. Abbahagyta a sírást, s eltakarodott a király szeme elől.