Volt egy bulldog kutyám, Bulka volt a neve. Fekete volt a szőre, csak a két első lábának a vége volt fehér.

Minden bulldognak hosszabb az alsó állkapcsa a felsőnél s a felső fogsor az alsó mögött helyezkedik el; de Bulkának annyira előreugrott az alsó állkapcsa, hogy az ujjunkat be lehetett tenni az alsó és felső fogsora közé. Széles volt a pofája, nagy a szeme, fekete, villogó, s mindig kiálltak fehér metsző fogai és szemfogai, Olyan volt, mint egy néger. Bulka békés természetű volt, nem harapott, de szívós volt és erős. Ha egyszer valamiben megkapaszkodott, összeszorított foggal lógott rajta, mint egy rongydarab, s akár a kullancsot, nem lehetett letépni róla.

Egyszer ráereszetették egy medvére: belekapaszkodott a medve fülébe, s úgy lógott rajta, mint egy pióca. A medve ütötte a mancsával, magához szorította, csapta jobbra, csapta balra, de nem tudta lerázni semmiképpen. Ekkor a fejére hengeredett, hogy agyonnyomja Bulkát, de Bulka addig fogta, amíg le nem öntötték hideg vízzel.

Kölyök volt, amikor hozzám került, s magam neveltem fel. Mikor elmentem katonai szolgálatra a Kaukázusba, nem akartam magammal vinni, szépen elosontam tőle, s meghagytam, hogy zárják be. Az első állomáson éppen át akartam ülni egy másik szekérbe, hát egyszer csak látom, hogy az úton valami fénylő és fekete hömpölyög felém. Bulka volt, rézörvvel a nyakán. Lélekszakadva rohant az állomás felé. Odaszáguldott hozzám, megnyalta a kezem, s elnyúlt az árnyékban a szekerem alatt. A nyelve tenyérnyire kinyúlt. Néha visszahúzta, lenyelte a nyálát, aztán megint kinyújtotta tenyérnyi hosszúra. Kapkodva szedte a lélegzetet, lihegett, csak úgy lüktetett a két oldala. Hempergett és verte farkával a földet.

Később megtudtam, hogy amikor eljöttem, kitörte az ablakot, kiszökött rajta s a nyomomat követve nyargalt utánam egyenesen az úton, s húsz versztát futott így rettentő hőségben.