Egyszer Mátyás király vándorútján betért egy házba. Két bánatos öreget talált. Az asszony a kemence mellett gubbasztott, az ura meg a küszöbön üldögélt magába roskadva. Nagyon-nagyon öregek voltak. Megsajnálta őket Mátyás.

A következő házban egy igen-igen fiatal párocska lakott. Huncutok voltak. Játszadoztak egymással, öröm volt rájuk nézni. Gondolta a király, megtréfálja őket.

Éjszaka, amikor mindkét házaspár elaludt, a király ellopta az öregembert s a fiatalasszony mellé fektette. A fiatalembert meg az öregasszony ágyába csempészte.

Reggel aztán volt nagy csodálkozás! Amikor az öreg felébredt szép fiatalasszony feküdt mellette. Örvendezett nagyon, hogy megifjodott az ő felesége.

A másik házban is felébredtek. Ott meg az öregasszony örvendezett. Milyen szép fiatal lett az ura az éjszaka!

A fiatalok nagyon megszomorodtak. Az öregek szíve megmelegedett.

Mátyás király nagyot nevetett a becsapódáson. Így vigasztalta meg az öregeket s így szomorította meg a fiatalokat.