Egykor régen szél úrfival
Fogadott az öreg nap:
Egy vándor köpenyét melyik
Lophatná le hamarabb.

Jött a szél, s magát felfúván
Zúgott-búgott, s mint csak tudta,
A köpenyt úgy húzta, fútta.
Hát a vándor mit csinál?
Elébb ugyan félelmében
Ijedten kap fűhöz-fához,
De a köpenyt majd a vállhoz
Szorítgatva s odébb áll.

Mosolyog a jó öreg nap,
S hő sugárral, fényes-szépen
Megindul a tiszta égen,
Hát a vándor mit csinál?
Lassabban megy, meg is izzad,
A meleget alig állja.
Majd a köpenyt földhöz vágja,
S hogy pihenjen rajt’, megáll.

Egykor régen így nyeré meg
Szél úrfit az öreg nap;
Többet ésszel, mint erővel.
Igy közel, úgy hamarabb.