A gyerekek a gyöpön hevertek és unatkoztak.

– Miért nem játszotok? – kérdezte nagyapó.

– Már mindent játszottunk, amit tudunk.

– Hát Noé bárkáját játszottatok-e?

– Hírét se hallottuk annak a játéknak.

– Hány gyerek van itt?

– Tizenhat, nagyapó.

– No hát egyik legyen Noé, másik legyen Föld-angyal.

– Én leszek Noé, – szólt Pista.

– Én leszek Föld-angyal, – szólt Teréz.

– Jól van. Hát a többi meg mind állat lesz. Noé kerítsen valami kört magának. Az legyen a bárka. Föld-angyal meg adjon minden gyereknek állatnevet. Jön a vízözön. Noé odamegy Föld-angyalhoz és kéri az állatokat.

– Milyen állat kell? – kérdi az angyal. Noé mond egy állatnevet.

Ha van olyan állat a seregben, akkor az az állat kiválik a csoportból és követi Noét a bárkába. Ha oroszlán, akkor ordítva megy utána, ha szöcske, akkor szökdécselve, ha bárány, bégve, ha madár, akkor a két karjával a repülést utánozva. Szóval minden állat a maga természetében mutatkozik.

Ha pedig nincs olyan állat, amilyet Noé kíván, akkor minden állat egyszerre megszólal a maga hangján: egyik kukorikol, a másik röfög, a harmadik csiripel, gágog, fütyöl, turbékol, és így tovább.

Mikor már minden állat bent van a bárkában, Noé enni ad nekik. Egyszer aztán kiereszt egy galambot. A galamb egy darabig röpdös vagy futkos a kertben, aztán valami virágot vagy zöld ágat vesz a szájába úgy tér vissza.

Noé erre kiált:

– Elmúlt a vízözön!

Erre oda megy a Föld angyala és egyenként kéri az állatokat. Ha eltalálja valamely állatnak a nevét, akkor az az állat kiszabadul.

S újra osztja súgva az állatneveket.