Skip to content

Sárkány a rózsabokorban (spanyol népmese)

    Sárkány a rózsabokorban
    Volt egyszer egy király, annak három leánya. Egyszer a király messzi útra indult egy városba. Megkérdezte a lányait, mit hozzon nekik. A leg­nagyobb lány ruhát kívánt. A középső köpönyeget. A legkisebb lány meg azt mondta:
    –                Édesapám, arra kérném, hozzon nekem egy szép rózsát.
    Útra kélt a király, és elért a nagy városba. Mikor hazaindult, megvette a ruhát meg a köpenyt a két nagyobbik lánynak. De rózsát, akárhogy is keresett, egyet se talált. Hát rózsa nélkül indult hazafelé.
    Hazamenet egy kert mellett vitt az útja. A kert telistele volt virágzó rózsabokorral! A király arca felderült: „No, végre mégis meglesz a kislá­nyom rózsája!”
    Leszállt a lováról, hogy leszakítson egy ró­zsaszálat. A temérdek rózsa közül kiválasztotta a legszebbiket. De alighogy levágta, előbújt a bokorból egy sárkány, és rárivallt:
    –      Ki engedte meg, hogy lemessed ezt a rózsát?
    –      Idefigyelj – válaszolt a király -, király vagyok, van három lányom. Utazásról térek haza, mindenik lányomnak vinnék valamit.
    A két idősebb ruhát meg köpenyt kívánt, meg­vettem a városban. De a legkisebbik egy rózsát kért tőlem. A városban rózsát nem találtam. Hát bizony, beléptem ebbe a kertbe, hogy le­szakasszak egyet.
    –      Jól van – felelte a sárkány. – Viheted a rózsát, de holnap idejöjj a legkisebb lányoddal! Mert ha nem, az életeddel játszol.
    Hazament a király. Szétosztotta az aján­dékokat a lányainak, aztán nagy búsan visszavonult a szobájába. Bement hozzá a legkisebb lánya.
    –                 Édesapám, miért olyan szomorú? A király csak sóhajtott:
    –                Ó, édes lányom, ha tudnád, milyen nagy bajban vagyok!
    –                Mi nyomja a szívét, édesapám?
    –                No, hát idehallgass, édes lányom: a vá­rosban nem találtam egy szál rózsát sem.
    A te rózsádra hazajövet egy kertben leltem. Hát, amikor a rózsát lenyisszan­tom, előbújik egy sárkány, és megparancsolja, hogy holnap vigyelek el hozzá.
    A királylány felnevetett:
    –                Sose búsuljon ezen, édesapám, elmegyek én a sárkányhoz! Másnap reggel megnyergeltet a király két lovat, és útra kelnek. Meg is érkeznek a rózsakerthez, de nem találnak ott egy lelket se.
    A kertben megpillantanak egy kastélyt, belépnek. A kastély üres, kihalt. Nincs benne senki. A középső teremben egy terített asztal áll, megrakva finom ételekkel. Leültek, ettek. Mikor jóllaktak, visszamentek a kertbe, sétálgattak, de most sem találkoztak egy lélekkel se.
    Estefelé ismét bementek az ebédlőterembe. Az asztal újra csak tele a legjobb, legízletesebb ételekkel.
    Leszállt az éj, benyitottak néhány szobába. Az egyikben vetett ágyat találtak. Bementek, lepihentek. Közben sehol egy teremtett lélek. Másnap reggel már várta őket a reggeli. Falatozás után az apa a lányához fordult:
    –                No, édes lányom, nekem most el kell mennem. Téged itt hagylak. – Ezzel el is ment. A lány meg ott maradt, és félelmében keservesen sírva fakadt: nem tudta, mi lesz vele.
    Megint csak kiment a kertbe. Amint így bolyongott, egyszerre csak előtte áll a sárkány.
    –                Ne félj tőlem, királylány – mondta -, légy a feleségem. Add szavadat, hogy eljössz hozzám feleségül!
    – A leányka először vonakodott, de végre is beleegyezett. Erre a sárkány asztalhoz vezette. Láthatatlan kezek szol­gáltak fel nekik.
    Akárcsak délután az uzsonnánál és este a vacsoránál. Vacsora után kinyílt a királylány hálószobájának ajtaja. Bement és lefe­küdt aludni.
    Másnap reggel, ahogy felkel, hát ki vár rá az ebédlőteremben, mint egy gyönyörű herceg. A lány az első pillanatban szólni se tudott a megle­petéstől. Aztán megkérdezte:
    –                Ki vagy, te ismeretlen?
    A herceg megfogta a kezét, és így szólt:
    –                Én vagyok a te sárkányod. Sárkánnyá varázsoltak, és addig tartott a varázslat, amíg akadt valaki, aki feleségül jön hozzám.
    Megölelték, megcsókolták egymást. Most már nem volt más hátra, minthogy megtartsák a lakodalmat.
    Boldogan éltek, sok fogolypecsenyét ettek. De nekem nem adtak be­lőle. Csak egy kis bábut adtak, az is vajból volt.
    Mivel éppen nyár volt, az is elolvadt hamar.

    Pin It on Pinterest