Kattints a post értékeléséhez!
[Összesen: 1 Átlag: 5]
Volt egyszer egy király, annak három leánya. Egyszer a király messzi útra indult egy városba. Megkérdezte a lányait, mit hozzon nekik. A legnagyobb lány ruhát kívánt. A középső köpönyeget. A legkisebb lány meg azt mondta:
– Édesapám, arra kérném, hozzon nekem egy szép rózsát.
Útra kélt a király, és elért a nagy városba. Mikor hazaindult, megvette a ruhát meg a köpenyt a két nagyobbik lánynak. De rózsát, akárhogy is keresett, egyet se talált. Hát rózsa nélkül indult hazafelé.
Hazamenet egy kert mellett vitt az útja. A kert telistele volt virágzó rózsabokorral! A király arca felderült: „No, végre mégis meglesz a kislányom rózsája!”
Leszállt a lováról, hogy leszakítson egy rózsaszálat. A temérdek rózsa közül kiválasztotta a legszebbiket. De alighogy levágta, előbújt a bokorból egy sárkány, és rárivallt:
– Ki engedte meg, hogy lemessed ezt a rózsát?
– Idefigyelj – válaszolt a király -, király vagyok, van három lányom. Utazásról térek haza, mindenik lányomnak vinnék valamit.
A két idősebb ruhát meg köpenyt kívánt, megvettem a városban. De a legkisebbik egy rózsát kért tőlem. A városban rózsát nem találtam. Hát bizony, beléptem ebbe a kertbe, hogy leszakasszak egyet.
– Jól van – felelte a sárkány. – Viheted a rózsát, de holnap idejöjj a legkisebb lányoddal! Mert ha nem, az életeddel játszol.
Hazament a király. Szétosztotta az ajándékokat a lányainak, aztán nagy búsan visszavonult a szobájába. Bement hozzá a legkisebb lánya.
– Édesapám, miért olyan szomorú? A király csak sóhajtott:
– Ó, édes lányom, ha tudnád, milyen nagy bajban vagyok!
– Mi nyomja a szívét, édesapám?
– No, hát idehallgass, édes lányom: a városban nem találtam egy szál rózsát sem.
A te rózsádra hazajövet egy kertben leltem. Hát, amikor a rózsát lenyisszantom, előbújik egy sárkány, és megparancsolja, hogy holnap vigyelek el hozzá.
A királylány felnevetett:
– Sose búsuljon ezen, édesapám, elmegyek én a sárkányhoz! Másnap reggel megnyergeltet a király két lovat, és útra kelnek. Meg is érkeznek a rózsakerthez, de nem találnak ott egy lelket se.
A kertben megpillantanak egy kastélyt, belépnek. A kastély üres, kihalt. Nincs benne senki. A középső teremben egy terített asztal áll, megrakva finom ételekkel. Leültek, ettek. Mikor jóllaktak, visszamentek a kertbe, sétálgattak, de most sem találkoztak egy lélekkel se.
Estefelé ismét bementek az ebédlőterembe. Az asztal újra csak tele a legjobb, legízletesebb ételekkel.
Leszállt az éj, benyitottak néhány szobába. Az egyikben vetett ágyat találtak. Bementek, lepihentek. Közben sehol egy teremtett lélek. Másnap reggel már várta őket a reggeli. Falatozás után az apa a lányához fordult:
– No, édes lányom, nekem most el kell mennem. Téged itt hagylak. – Ezzel el is ment. A lány meg ott maradt, és félelmében keservesen sírva fakadt: nem tudta, mi lesz vele.
Megint csak kiment a kertbe. Amint így bolyongott, egyszerre csak előtte áll a sárkány.
– Ne félj tőlem, királylány – mondta -, légy a feleségem. Add szavadat, hogy eljössz hozzám feleségül!
– A leányka először vonakodott, de végre is beleegyezett. Erre a sárkány asztalhoz vezette. Láthatatlan kezek szolgáltak fel nekik.
Akárcsak délután az uzsonnánál és este a vacsoránál. Vacsora után kinyílt a királylány hálószobájának ajtaja. Bement és lefeküdt aludni.
Másnap reggel, ahogy felkel, hát ki vár rá az ebédlőteremben, mint egy gyönyörű herceg. A lány az első pillanatban szólni se tudott a meglepetéstől. Aztán megkérdezte:
– Ki vagy, te ismeretlen?
A herceg megfogta a kezét, és így szólt:
– Én vagyok a te sárkányod. Sárkánnyá varázsoltak, és addig tartott a varázslat, amíg akadt valaki, aki feleségül jön hozzám.
Megölelték, megcsókolták egymást. Most már nem volt más hátra, minthogy megtartsák a lakodalmat.
Boldogan éltek, sok fogolypecsenyét ettek. De nekem nem adtak belőle. Csak egy kis bábut adtak, az is vajból volt.
Mivel éppen nyár volt, az is elolvadt hamar.