Két kisfiú: Sura és Petya magára maradt otthon. Vidéken nyaraltak, éppen az erdő mellett, egy kicsi házban. Azon az estén a papájuk s a mamájuk elment a szomszédokhoz látogatóba.

Amikor már sötétedni kezdett, Sura és Petya egyedül is megmosakodott, levetkőzött, s lefeküdt aludni az ágyacskájába. Csak feküsznek és hallgatnak. Nincsen velük sem a papa, sem a mama.

A szobában már sötét van.

S a sötétben, a fal mellet valaki mászkál és neszez; lehet, hogy svábbogár, de lehet, hogy egyéb.

Sura megszólal kis ágyacskájában:

-Egyáltalán nem félek.

-Én sem félek itt egy cseppet sem – feleli Petya a másik ágyból.

-Nem félünk a tolvajoktól – mondja Sura.

-Emberevőktől sem félünk – feleli rá Petya.

Sura éppen azt akarta mondani, hogy a krokodilustól sem fél, amikor hirtelen az hallják.. hogy az ajtón kívül a pitvarban valakinek halkan topog a lába: top… top … slop… slop… top… top…

Erre Petya odarohan Sura ágyához!
Betakarják a fejüket paplannal, s összebújnak. Ott feküsznek csendben, hogy senki se vegye észre őket.

-Ne szuszogj! – mondja Petyának Sura.

-Nem szuszogok.

Top… Top… slop… slop… top… slop… slop…

És a paplanon is áthallatszik, hogy valaki jár az ajtó mögött, s néha-néha fúj is…

De ebben a percben megérkezik papa s mama – előbb is, mint mondták. Kinyitják az ajtót, belépnek a házba, s világot gyújtanak. Sura és Petya mindent elmond nekik.

Akkor mama s papa még egy lámpát gyújtott, s szétnéztek minden szobában, szegletben. Sehol semmi. Benyitottak a pitvarba. Hát a pitvar fala mellett hirtelen befut valami a sarokba… Odafutott, s összegömbölyödött, mint egy labda.

Nézik – hát sündisznó! Bizonyosan az erdőből került be a házba.

Kezükbe akarták venni, de csak hánykolódott, s szúrt a tüskéivel. Akkor belehempergették egy sapkába, és kivitték a kamrába.

Kicsi tálban tejet adtak neki s egy darabka húst is.

Aztán mind a négyen elaludtak.

És a kis sündisznó ott lakott a két gyerekkel egész nyáron át a nyaralóban.

Aztán is topogott a lábaival, s fújt-fújt minden éjjel, de már senki sem félt tőle.