Gárdonyi Géza: A komédiás disznó

[Total: 0    Average: 0/5]

Volt egyszer egy komédiás, Búzás Jánosnak hívták.

Ennek a komédiásembernek volt egy olyan disznója, amelyik különféle tudományokhoz értett. Tudott kötélen táncolni, gördülő hordón menni és azt görgetni maga alatt; meg tudott állani nemcsak a négy lábán, hanem az orrán is; tudott énekelni, táncolni, számolni. Lehet, hogy értett a csillagászathoz is.

Ahol Búzás János felállította a komédiássátorát, egymást törték az emberek, hogy ezt a tudós disznót megláthassák.

Annyi pénzt szerzett így a disznó Búzás Jánosnak, hogy mindennap egy kalap ezüstforintot rakott el a ládájába.

Hát egyszer mi történt: elveszett a disznó.

Hogyan veszett el, azt ma már se Búzás János nem tudja, sem a disznó. A valóság az, hogy a jeles disznó lefeküdt hűselni a komédiásszekér mellé; Búzás János uram meg bepálinkázott, s ottfelejtette.

A disznó aludt.

Arra ballag Galiba Márton gazda, és meglátva az alvó jószágot, így szól:

-Nini, egy disznó!

Megnézi közelebbről, hát látja, hogy nem olyan disznó az, mint amilyennek az ő falujába vannak, hanem valami másfajta.

-Jó lesz ez nekem – mondja. – Bizonyosan az isten küldte ezt a disznót, hogy legyen a télre kolbászom.

Azzal hazahajtja a disznót.

A tudós disznó kedvetlenül engedett a botnak, és bánatosan röfögött Búzás János után. De Búzás Jánosnak se híre, se hamva.

-Ne ríjj, coca! – mondotta vigasztalón Galiba Márton. – Olyan fáin moslékot adok neked, hogy a király disznója is megnyalná utána a száját.

A tudós disznónak tetszett is a moslék.

A fenekét is kinyalogatta a dézsának.

A saját disznóeszével azt gondolta akkor magában:

„Ejnye, de jó ember ez az én új gazdám: megmutatom neki, hogy érdemes vagyok a jóságára.”

Azzal felugrott a moslékos dézsa szélére, és katonásan szalutált.

-Uram bocsá’! – kiáltott ijedten Galiba Márton. – Ki hitte volna, hogy már disznó is lehessen obsitos?! Vajon melyik német regimentnél szolgált?

A tudós disznó látva, milyen hatást kellett mutatványa, hirtelen az orrára állott, Galiba Márton még inkább megijedt.

-Megbolondult! – kiáltott fel rémülten. – Megbolondult a disznóm! Lába helyett az orrával akar járni!

De még csak most jött a java.

A tudós disznó feldöntötte az üres dézsát. Ráugrott, és úgy görgette maga alatt, hogy szédülés volt azt nézni.

Majd ismét tótágast állt. És a dézsát a két hátulsó lábán roppant sebességgel táncolgatta. Mikor pedig a dézsa fenn volt a levegőben, hirtelen felugrott, és a dézsa fenekét átütötte: átrepült rajta, mint a madár.

Galiba Márton rémületében hanyatt esett.

„Gonosz szerzet ez – gondolta -,disznóbőrben!”

A disznó azt hitte, hogy Galiba Mártonnak nagy örömére szolgál az ő tudománya. Gondola, bemutatja neki a legnehezebb disznótudományt: hogyan lehet két lábon a fakerítés tetején végigsétálni.

Galibát a hideg lelte ijedtében.

Ezalatt visszajött a hegyen a Búzás kocsija.

Búzás János kereste a drága tudós disznót. Bizony sírva kereste.

Hanem amint meglátta a léckerítés tetején, nagyon ugrott örömében, és futva futott hozzá.

Az ölébe ragadta. Bizony meg is csókolta.

Galiba Márton rámeresztette a szemét Búzásra, és azt kérdezte tőle:

-Rokona az úrnak?

Búzás örömkönnyek között felelte:

-Ez a világ legkedvesebb és legokosabb disznója. Ez az egyetlen disznó, amelyik életében használ.

De Galiba ma is azt gondolja, hogy ördöggel volt ügye, s vacog a foga, ha vele álmodik.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük