Volt egyszer egy komédiás, Búzás Jánosnak hívták.
Ennek a komédiásembernek volt egy olyan disznója, amelyik különféle tudományokhoz értett. Tudott kötélen táncolni, gördülő hordón menni és azt görgetni maga alatt; meg tudott állani nemcsak a négy lábán, hanem az orrán is; tudott énekelni, táncolni, számolni. Lehet, hogy értett a csillagászathoz is.
Ahol Búzás János felállította a komédiássátorát, egymást törték az emberek, hogy ezt a tudós disznót megláthassák.
Annyi pénzt szerzett így a disznó Búzás Jánosnak, hogy mindennap egy kalap ezüstforintot rakott el a ládájába.
Hát egyszer mi történt: elveszett a disznó.
Hogyan veszett el, azt ma már se Búzás János nem tudja, sem a disznó. A valóság az, hogy a jeles disznó lefeküdt hűselni a komédiásszekér mellé; Búzás János uram meg bepálinkázott, s ottfelejtette.
A disznó aludt.
Arra ballag Galiba Márton gazda, és meglátva az alvó jószágot, így szól:
-Nini, egy disznó!
Megnézi közelebbről, hát látja, hogy nem olyan disznó az, mint amilyennek az ő falujába vannak, hanem valami másfajta.
-Jó lesz ez nekem – mondja. – Bizonyosan az isten küldte ezt a disznót, hogy legyen a télre kolbászom.
Azzal hazahajtja a disznót.
A tudós disznó kedvetlenül engedett a botnak, és bánatosan röfögött Búzás János után. De Búzás Jánosnak se híre, se hamva.
-Ne ríjj, coca! – mondotta vigasztalón Galiba Márton. – Olyan fáin moslékot adok neked, hogy a király disznója is megnyalná utána a száját.
A tudós disznónak tetszett is a moslék.
A fenekét is kinyalogatta a dézsának.
A saját disznóeszével azt gondolta akkor magában:
„Ejnye, de jó ember ez az én új gazdám: megmutatom neki, hogy érdemes vagyok a jóságára.”
Azzal felugrott a moslékos dézsa szélére, és katonásan szalutált.
-Uram bocsá’! – kiáltott ijedten Galiba Márton. – Ki hitte volna, hogy már disznó is lehessen obsitos?! Vajon melyik német regimentnél szolgált?
A tudós disznó látva, milyen hatást kellett mutatványa, hirtelen az orrára állott, Galiba Márton még inkább megijedt.
-Megbolondult! – kiáltott fel rémülten. – Megbolondult a disznóm! Lába helyett az orrával akar járni!
De még csak most jött a java.
A tudós disznó feldöntötte az üres dézsát. Ráugrott, és úgy görgette maga alatt, hogy szédülés volt azt nézni.
Majd ismét tótágast állt. És a dézsát a két hátulsó lábán roppant sebességgel táncolgatta. Mikor pedig a dézsa fenn volt a levegőben, hirtelen felugrott, és a dézsa fenekét átütötte: átrepült rajta, mint a madár.
Galiba Márton rémületében hanyatt esett.
„Gonosz szerzet ez – gondolta -,disznóbőrben!”
A disznó azt hitte, hogy Galiba Mártonnak nagy örömére szolgál az ő tudománya. Gondola, bemutatja neki a legnehezebb disznótudományt: hogyan lehet két lábon a fakerítés tetején végigsétálni.
Galibát a hideg lelte ijedtében.
Ezalatt visszajött a hegyen a Búzás kocsija.
Búzás János kereste a drága tudós disznót. Bizony sírva kereste.
Hanem amint meglátta a léckerítés tetején, nagyon ugrott örömében, és futva futott hozzá.
Az ölébe ragadta. Bizony meg is csókolta.
Galiba Márton rámeresztette a szemét Búzásra, és azt kérdezte tőle:
-Rokona az úrnak?
Búzás örömkönnyek között felelte:
-Ez a világ legkedvesebb és legokosabb disznója. Ez az egyetlen disznó, amelyik életében használ.
De Galiba ma is azt gondolja, hogy ördöggel volt ügye, s vacog a foga, ha vele álmodik.