Skip to content

Benedek Elek: A nyúlpásztor

    A nyúlpásztor

    Hol volt, hol nem volt, még hetedhét országon is túl volt, volt egyszer egy szegény asszony s ennek három fia. Olyan szegények voltak, mint a templom egere, vízzel főztek s bottal reá rántottak, úgy éltek egyik napról a másikra. A legények bizony megelégelték ezt a keservetes életet, s rászánták a fejüket, hogy már csak valamerre kimozdulnak hazulról, mert így nem lehet míg a világ s még két nap. Azt mondja egyszer a legidősebb az anyjának:

    – Édesanyám, süssön nekem egy hamuban sült pogácsát, mert én elindulok szerencsét próbálni.
    Süt is a szegény asszony s a legény elindul világgá. Megy, mendegél ország-világ ellen, hegyen-völgyön által, s egy aranyos kúthoz ér. Letelepedik melléje, előveszi a hamuban sült pogácsát, s falatozni kezd belőle. Amint ott eddegélne, csak eleibe szökik egy kicsi egérke, s azt mondja:
    – Hallod-e, te, szegény legény, adj egy falatot abból a pogácsából, éppen hét napja, hogy egy falatot sem ettem.
    – Nem bánom én – feleli a legény –, ha hetvenhét napja nem ettél is, bár nekem legyen elég.
    Csak elcincogott nagy szomorúan az egérke, bebújt egy lyukba, a legény pedig tovább mendegélt. Addig ment, addig ment, hogy éppen a király városába ment. Egyenesen a király palotájának tartott, leült a kapu eleibe, s ott várta a jó szerencsét. Hát egyszer csak kijő a király maga, meglátja a legényt, még köszön is neki, s megkérdezi:
    – Mi járatban vagy, te, szegény legény?
    – Én bizony, felséges királyom, életem-halálom a te kezedbe ajánlom – felel a legény –, szolgálatot keresek, ha valahol találnék.

    Azt mondja a király:
    – Jere csak be, legény, van az udvaromban száz darab nyúl, ezeket rád bízom. Hajtsd ki a mezőre, de úgy őrizd, hogy egy is el ne találjon veszni, mert aztán a nyulak s a fejed!…

    Másnap reggel kihajtotta a legény a száz darab nyulat, de ezek bizony, ahogy kiértek a mezőre, a száz százfelé futott. Haj, megszontyolodik a legény, még nézni se mert a király palotája felé, megfutamodott, s hazáig meg sem állott. Elbeszéli otthon, hol járt, merre járt, mi minden történt vele, s csak előáll a második legény, hogy most már ő próbál szerencsét, s erősen fogadta, hogy ő – tudom Istenem – megőrzi a száz nyulat, ha addig él is.

    Hanem az is úgy járt, mint a legidősebb. Az aranyos kútnál ő is leült falatozni, az egérke tőle is kért egy falatot a hamuban sült pogácsából, de ő bizony nem adott. Aztán pedig ment, míg a király városába ért, beszegődött a királyhoz, de ahogy első reggel kihajtotta a nyulakat a mezőre, a száz nyúl éppen százfelé futott. Hazament ez is nagy szomorúan, s most már a legkisebb legény készülődött neki: hátha neki jobban kedvez a szerencse. Süt az anyja egy hamuban sült pogácsát, akkorát, mint egy jó nagy taligakerék, s azzal elindul világgá. Megy, mendegél, s elérkezik az aranyos kúthoz. Amint ott eddegélne, csak eleibe fut az egérke, s igen szépen kéri, hogy adjon neki Isten nevében egy falat pogácsát, mert éppen tizennégy álló napja, hogy nem evett.

    – Jó szívvel – mondá a legény –, te kicsi egérke, úgyis talán megsegít a jó Isten, hogy nem kell ebből a pogácsából sokáig élnem.
    Megköszöni szépen az egérke, s azt mondja:
    – No te, szegény legény, jótétel helyébe jót várj. Két bátyádtól kértem már, egyik sem adott, de nem is segítette meg az Isten egyiket sem.
    Azzal befutott a lyukba, s egy kicsi kürtöt hozott magával.
    – Ezt a kürtöt neked adom, – mondta az egérke –, tedd el, még hasznát veheted.
    – Ugyan bizony mit tudok én ezzel csinálni? – kérdi a legény.
    – Csak vidd el – mondá az egérke –, s akármiféle veszedelemben légy, fuvintsd meg, s minden rossz jóra fordul.
    – No – gondolja magában a szegény legény –, ha nem is árt, nem is használ, elviszem magammal. Bedugta a tarisznyájába, azzal tovább indult, s meg sem állott a király városáig, s abban is a király palotájának kapujáig. Megérkezik, letelepedik a kapuban, s hát egyszer jő a király.
    – Mit keresel itt, te, szegény legény? – kérdezi a király.
    Elmondja, hogy miben fáradozik; szeretne valami jó helyen szolgálatba állani.
    – Éppen jó helyen jársz, – mondá a király –, van száz nyulam, akiknek egy ügyes pásztor kéne, mert eddig még nem akadt kedvem szerint való. Egyszeriben kezet adnak, de a király ugyancsak lelkire köti a legénynek, hogy egy is el ne vesszen a nyulakból, mert aztán a nyulak s a feje…

    Jól van. A legény másnap reggel kimegy a mezőre a száz darab nyúllal, de még meg sem szagolják a füvet, ahány, annyi felé iramodik.
    – Hej! Édes Istenem! – kiált a legény –, mit csináljak most már!
    Eszibe jut a kürt, előrántja, belefuvint, s hát az a száz darab nyúl egyszerre megfordul s úgy összefut, mint megannyi juh. Látta ezt a király a palota tornácáról, megcsóválgatta a fejét, semmiképpen el nem tudta gondolni, hogy miféle ördöngös ügyességgel gyűjtötte össze a legény azokat a nyulakat.
    – No megállj – gondolta magában –, azért ma mégis fog hiányzani legalább egy a százból. Ha nem egyéb, próbára teszem. Mindjárt megparancsolja egy szolgálónak, hogy menjen ki a mezőre egy zsákkal, s kérjen a pásztortól egy nyulat a király nevibe.
    Kimegy a leány, kéri a nyulat, de a legény azt mondja, hogy ő bizony az Isten nevibe sem ad, mert neki a feje drága.

    – De így s de úgy, mondja a leány – vendégség lesz a háznál, s a király mindkettejüknek fejit veteti, ha nem lesz nyúl az asztalon.
    Amint így vitáznának, honnét, honnét nem, csak ott terem a kicsi egérke, s oda súgja a legénynek:
    – Csak adj oda egyet, ne félj, a többit bízd reám.
    A legény hallgat az egérke szavára, fülinél fog egy nyulat nagy hirtelen, bedugja a zsákba, s a leány elindul vele. Abban a percben csak felszökik az egérke a zsákra, s míg a leány százat lépne, kirágja a zsák végét. A nyúl kiugrik belőle, s úgy visszafutott a többihez, mintha szemit vették volna ki. Az egérke pedig leszökött a zsákról, nagy hirtelen felkapott egy nagy darab tehéntrágyát, beledugta a zsákba, s a leány úgy hazament, hogy semmit észre sem vett.
    No, elkövetkezik az este. Megy a legény haza, betereli a száz nyulat a nagykapun. Hát jő eleibe a király, haragudott, hogy rengett belé az udvar.
    – Jere csak, jere, te kötélrevaló, mit küldöttél nekem a zsákban?

    Feleli a legény:
    – Nyulat, felséges királyom.
    Hívják a szolgálót:
    – Hát mit adott neked a pásztor, te leány?
    – Nekem bizony, felséges királyom, életem-halálom a kezedbe ajánlom, igazán nyulat adott.
    – Hm! – mondja a király – még ilyet sem ettem világ életemben. Hát most már hol a nyúl?
    Számlálják a nyúlsereget, egyszer, kétszer, háromszor, de csak mindig száz jött ki.
    – No hallod-e, te, szegény legény – mondá a király –, még ilyen pásztorom sem volt, hogy küldjön is nyulat, s ne is hiányozzék. Hát mit kívánsz?
    – Csak egy zsák pénzt, felséges királyom, mert nagy a szegénység otthon.
    A király tüstént méretett egy nagy zsák pénzt, hogy a legény tizenkét ökörrel húzatta haza. De bezzeg meggazdagodtak-e? Olyan erősen meggazdagodtak,
    hogy máig is élnek, ha meg nem haltak.

    Pin It on Pinterest