Az erdész talált egy kincsesládát, teli arannyal. Tudta, hogy a felesége igen fecsegő asszony, és hogy a faluban ki ne tudódjék a kincs eredete, furfangos tervet eszelt ki.
Otthagyta a ladikot, még néhány dolgot elrendezett, aztán elment az asszonyért, és együtt tértek vissza az erdőbe.
– Nicsak! – kiáltott fel, amikor a fa alá értek. – Egy pisztráng nőtt a faágon!
Fogta a halat, amit természetesen ő maga tett oda. Elmentek a patakhoz is, ahol az erdész halászni szokott, kihúzta a hálót, és egy nyulat talált benne, ezt is ő rakta bele.
Utána elmentek a ládáért, de az erdész úgy tett, mintha azt is csak most vette volna észre.
Az asszony, annak ellenére, hogy a férje a lelkére kötötte, ne fecsegje ki szerencséjüket senkinek, eldicsekedett vele a barátnőinek. A férj pedig értetlenül kérdezte a többiek előtt:
– Miféle kincsről beszélsz?
– Nem emlékszel? – erősködött a feleség. – Akkor találtuk, amikor a pisztrángot a faágon és a nyulat a halászhálóban!
Érthető, hogy ez után a sületlenség után a barátnők úgy gondolták, az asszony bolond, így hát a kincsről szóló történetét sem hitték el.
