Volt egyszer egy kerek erdő, a kerek erdőben egy pici ház, a pici házban tíz testvér lakott. Senki más.
De ez a tíz testvér úgy hasonlított egymáshoz, mint a tíz ujjam. Volt közöttük kicsi, volt közöttük nagy – és volt egy legkisebb: mint a kisujjam.
Történt egyszer, hogy a tíz testvér nagyon megéhezett. Azt mondta a legnagyobb:
– Rettentően éhes vagyok!
Mire a másik kilenc is zúgni kezdett:
– Mi is! Mi is!
S bementek gyorsan a kamrába, beszagoltak mindegyik sarokba – de bizony semmit se találtak.
Csak egy árva kukoricaszemet. De még annak a felét is megrágta az egér.
Így hát tovább kutattak, tovább kerestek.
Ahány fiók volt, mindbe belenéztek, ahány láda volt, mindet kinyitották. Padlásra fölmásztak, pincébe lementek – de hiába, nem volt szerencséjük.
– Bizony, akkor nincs mit enni, ha sehol sincs semmi! – sóhajtoztak búsan.
De hogy mit tegyenek, azt egyikük se tudta.
Azazhogy az egyik – a legkisebbik – mégis kitalálta.
– Menjünk el vadászni! – kiáltotta s felugrott.
A tíz testvér menten útnak indult.
Mentek, mendegéltek, elöl a nagyobbak, hátul a kisebbek, utolsónak a legkisebbik.
Hegyezték a fülüket, jártatták a szemüket, de semmit se láttak. A tengernagy réten csak fű volt és virág.
Aztán hirtelen megállt az egyik testvér.
– Ott van ni! – kiáltotta.
– Micsoda? – kérdezték.
– Hát egy nyúl! Ott fut ni!
– Puskát ide rögtön! – kiáltott a másik, és máris kapta, fogta, a vállához emelte, aztán durr! – lelőtte a nyulacskát.
Mit gondoltok, mi történt utána?
A harmadik testvér odaballagott a nyúlért…
A negyedik a vállára vette…
Az ötödik hazavitte…
A hatodik megnyúzta…
A hetedik feldarabolta…
A nyolcadik megsütötte…
A kilencedik tányérba rakta…
És a tizedik – aki olyan nyiszlett, kicsike volt, mint a kisujjam – az egész nyulat egymaga megette!
A kilenc testvérkének csak a nyuszi farka maradt.
