Kattints a post értékeléséhez!
[Összesen: 0 Átlag: 0]
Egy városka szélén két ember élt egymás szomszédságában: a szegény foltozóvarga meg a gazdag kalmár. A varga egész nap foltozott, kopácsolt, mégsem tudott zöld ágra vergődni, még kenyérre is szűkösen telt neki. A kalmár meg gazdag volt, nem látott szükséget semmiben. Sült halat árult, abból gazdagodott meg. Egész nap sütötte a halat, gyűlt rá a nép, jól megfizették.
A szegény varga, akinek puszta kenyér volt az ebédje, kigondolta, hogyan csaphatja be az éhségét.
Déltájban elővette a kenyerét, odaült a szomszéd kerítése tövébe, tört egy darabkát a kenyérből, és szippantott hozzá egy jót a sült hal illatából. Egy falás kenyér, egy szippantás sülthal-illat – úgy érezte a végén, amikor elfogyott a kenyere, hogy jóizű halat is evett a kenyérhez.
Így ebédelgetett jó ideig. Egy nap aztán észrevette a fukar kalmár a szegény varga mesterkedését. Megállt a kerítés előtt, és átkiáltott a vargának:
– Hallod-e! Azt hiszed, hogy ingyen adom a halam illatát? A sült halért pénzt adnak az emberek, hát az illatáért is pénz jár! Minden ebéd után tíz rézpénzt fizetsz eztán, ha nem, börtönbe csukatlak!
Nem szólt a varga semmit, hanem befordult a házba, és beletett egy kis bögrébe néhány rézpénzt. Visszament a kalmárhoz, és csörgetni kezdte előtte a bögrébe dobott pénzeket.
Csörgette egy darabig, aztán így szólt:
– Most már aztán, kalmár uram, nem tartozom semmivell Megmérgesedett a kalmár, majd megpukkadt dühében.
– Hogyne tartoznál, te akasztófavirág! Dehogyisnem tartozol!
– De hiszen fizettem!
– Fizettél? Nekem? Mikor?
– Sült hal illatáért rézpénz csörgése a fizetség. Igaz, az én orrom többet kapott, mint a te füled. Ezért, ha úgy gondolod, hogy még adósod vagyok, csörgethetem tovább is.
A kapzsi kalmár megértette, hogy bolonddá tették. Nem kért többet a pénzcsörgésből. Szégyenkezve visszakullogott a boltjába.
(fordította: Rab Zsuzsa)
