orosz népmese

Élt egyszer, éldegélt egy apóka meg egy anyóka. Kimentek az erdőbe gombát szedni, s ott egy kiskacsát találtak. Sánta volt a kiskacsa. Fogták az öregek, és hazavitték.

Másnap reggel felkeltek, kimentek újra gombáért, a kiskacsának meg pihetollból puha fészket készítettek.

Alighogy elmentek, a kiskacsa leánykává változott, sürgött-forgott, kisöpört, vizet hozott, lepényt sütött.

Hazatér az apóka meg az anyóka, megkérdik:

-Hát itt ki szorgoskodott?

Azt mondják a szomszédok:

-Itt járt egy sánta leányka, vizet húzott a kútból.

Az apóka meg az anyóka másnap megint felkerekedet, de nem mentek az erdőbe: elbújtak a kamrába. A kiskacsa megint leánykává változott, és fogta a vödröt, ment a kútra. Előugrott a két öreg, felmarkolta a kiskacsa tollát, kemencébe vetette. Mind egy szálig elégett.

Hazatért a leányka, sírva fakadt nyomban. Kért az apókától meg az anyókától egy színarany rokkát. Lekuporodott a tornácra, csepűt kezdett fonni. Hát egyszer csak vadlúdcsapat húzott el a ház fölött. Felkiáltott:

-Édes, kedves ludaim, adjatok egy tollat!

Azt felelték a ludak:

-Mögöttünk a társaink, majd azok adnak!

Újabb csapat repült el a ház fölött.

-Édes, kedves ludaim, adjatok egy tollat!

-Mögöttünk a társaink, majd azok adnak!

Egy magánosan szálló vadlúd leejtett neki egy tollat. A leányka újra kiskacsává változott és elrepült.

Sírt az anyóka, sírt az apóka, de hiába: többé sose látták.