orosz népmese
Élt egyszer, éldegélt egy apóka meg egy anyóka. Kimentek az erdőbe gombát szedni, s ott egy kiskacsát találtak. Sánta volt a kiskacsa. Fogták az öregek, és hazavitték.
Másnap reggel felkeltek, kimentek újra gombáért, a kiskacsának meg pihetollból puha fészket készítettek.
Alighogy elmentek, a kiskacsa leánykává változott, sürgött-forgott, kisöpört, vizet hozott, lepényt sütött.
Hazatér az apóka meg az anyóka, megkérdik:
-Hát itt ki szorgoskodott?
Azt mondják a szomszédok:
-Itt járt egy sánta leányka, vizet húzott a kútból.
Az apóka meg az anyóka másnap megint felkerekedet, de nem mentek az erdőbe: elbújtak a kamrába. A kiskacsa megint leánykává változott, és fogta a vödröt, ment a kútra. Előugrott a két öreg, felmarkolta a kiskacsa tollát, kemencébe vetette. Mind egy szálig elégett.
Hazatért a leányka, sírva fakadt nyomban. Kért az apókától meg az anyókától egy színarany rokkát. Lekuporodott a tornácra, csepűt kezdett fonni. Hát egyszer csak vadlúdcsapat húzott el a ház fölött. Felkiáltott:
-Édes, kedves ludaim, adjatok egy tollat!
Azt felelték a ludak:
-Mögöttünk a társaink, majd azok adnak!
Újabb csapat repült el a ház fölött.
-Édes, kedves ludaim, adjatok egy tollat!
-Mögöttünk a társaink, majd azok adnak!
Egy magánosan szálló vadlúd leejtett neki egy tollat. A leányka újra kiskacsává változott és elrepült.
Sírt az anyóka, sírt az apóka, de hiába: többé sose látták.