A kis Badmarak

Kattints a post értékeléséhez!
[Összesen: 2 Átlag: 5]

tibeti mese

Messze, messze a hegyek között, egy kis faluban élt a kis Badmarak. A tibetiek nyelvén az ő neve azt jelenti, hogy rubin. Szép volt a neve a fiúnak, de mert a mesében ti mindig az igazságot keresitek, meg kell mondanom, hogy nem sokra ment vele.

A falu legszegényebb embere Badmarak édesapja volt.

Nőtt a kisfiú, bár az apja meg az anyja azt szerették volna, ha mindig kisfiú marad. De eljött az ideje, hogy az ottani szokás szerint letegye szép becenevét, és másikat válasszon. Olyat, amilyen egész életében használni fog. A szülei iskolába szerették volna küldeni. Arra számítottak, hogy a fiú majd nem lesz olyan szegény ember, mint ők. Azt akarták, hogy gyermekük messze földön híres tudós, bölcs férfiú legyen.

Ám a bölcsességet nem adják ingyen. Sehol nem találtak olyan tanítót vagy szerzetest, aki csak úgy isten nevében vállalta volna a fiú tanítását.

Szülei úgy határoztak, hogy eladják egyetlen birkájukat. Úgy is tettek, s Badmarak elutazhatott a városba, az iskolába. Apja a birka árát odaadta a tanítónak, a fú pedig beült a többiek mellé a padba. Ecsetet, tust, papírt kapott, és rajzolgatni kezdte az írásjeleket. Most ijedt ám csak meg Badmarak! Mennyi írásjegy! Van vagy ezer, talán kétezer is. És minden írásjegyet jól meg kell jegyezni, mert az egyik azt jelenti, hogy víz, a másik azt, hogy nap, a harmadik azt, hogy ember.

Eltelt egy nap, el kettő; harmadik napon Badmarak megszökött a tanítótól. Kiszaladt a mezőre, leheveredet a fűbe, és gondolkozni kezdett. Haza nem térhet; szégyellné magát apja és anyja előtt. Az iskolába sincs kedve visszamenni, nem kell neki az a rettenetes nagy tudomány. Így tépelődött sokáig, végre is hangos zakogásra fakadt:

-Miért is nem tartott otthon apám? Őrizném a juhokat a hegyekben. Miért volna szükségem arra a bölcsességre, amire a tanító taníthat? Ó, én szegén Badmarak, ki fog rajtam segíteni?

Jól kisírta magát; ettől megnyugodott és leszunnyadt.

Egy hangya ébresztette fel. A kis állat felmászott a kezére, azon keresztül cipelte a nálánál sokkal nagyobb terhet, egy búzaszemet.

Badmarak ráfújt, s a hangya terhével együtt messzire repült. Badmarak újra elszundított. Éppen azt álmodta, hogy ismét otthon van, mikor valami csiklandozás fölébresztette. Hát ugyanaz a hangya, amelyiket az előbb lefújta a kezéről, mászott az ujjaira, és vonszolta nehéz terhét.

Badmarak ismét ráfújt. A hangya lesodródott a földre. A fiú utánanézett, s így gondolkozott magában:

„ Hátha nem is közönséges hangya, hanem …”

De be sem fejezhette gondolatát, máris ott volt a hangya a kezén, és küzdött nagy terhével.

Badmarak most nem fújta le a kezéről, hanem továbbsegítette. Figyelte a hangyát: most egy nagy kő állt az útjában. A hangya megmászta ezt is terhével együtt. Most éppen a kő tetejére ért volna, mikor hirtelen szél támadt. A szél lesodorta a földre. Olyan nagyot esett szegény állatka, hogy a hátára fordult, és lábai az ég felé kalimpáltak. Badmarak egy pálcikával lábra segítette a hangyát. Alig szusszant egyet a derék kis állat, máris kapta terhét, és mászott föl a kőre. Ám ismét csak lesodorta a szél. S megpróbálta még sokszor, míg végül is sikerült feljutnia a kő tetejére, és hazatérhetett a bolyba.

Badmarak elgondolkozott:

-A hangya kicsi és gyenge, mégis elérte célját. Én ember vagyok, és sokkal erősebb. Én ne érném el célomat?

-Helyesen beszélsz, Badmarak – mondta valaki a háta mögött. – Alig tanultál még valamit, máris úgy beszélsz, mint egy nagy bölcs. De igazán bölcs akkor leszel, ha nekiállsz a tanulásnak.

Badmarak körülnézett: honnan jön a hang? És ekkor meglátta a hangyát. Meglátta a hangyát, az beszélt hozzá. Valóban nem közönséges hangya volt.

Badmarak visszatért az iskolába. Most már nem találta nehéznek a tanulást. Nagy tudós lett belőle, és bölcsességének híre messzi földre eljutott.