Egy apa nagyon jól élt. Amikor megöregedett, a fia így szólt hozzá:

– Apa, ne halj meg úgy, hogy nem árultad el a titkát annak, hogy miért éltél ilyen jól. Mondd el nekem, hogy hogyan lehetséges, hogy mindened megvan. Én is jól akarok élni.

– Itt nincs semmi titok – mondta az apa. – Minden nagyon egyszerű. Senkinek se mondd, isten megsegéljen, minden reggel egyél mézet, és a régi prémre tegyél új huzatot!

A fiú mindjárt vett magának prémet, a prémekre huzatot húzott, minden régit egybegyűjtött. És amikor ment dolgozni, mindig hallgatott. Amikor találkozott emberekkel, akik dolgoztak, ő semmit sem mondott. Vett magának mézet, és minden reggel mézet evett. És mégsem jön a jó élet.

– Apa – mondta az apjának -, te becsaptál engem. Amint mondtad, úgy teszek, mégsem lesz több a keresetem.

– No, akkor hogyan lehet? Mondtad „isten segéljen”?

– Nem mondtam. Szótlanul elmentem az emberek mellett.

– No, reggel mit ettél? Mézet?

– Minden reggelire mézet ettem.

– No, és a prémekkel mit tettél?

– Mindegyikre új huzatot húztam! Mégsem – mondta – lett semmi sem jobb.

Ekkor az apja így beszélt:

– Gyermekem, keljél fel te a legkorábban, hogy mások, látva téged, amint dolgozol, mondják neked: „isten segéljen!”. És ha a reggeliig kora hajnaltól fogsz dolgozni, minden reggelid mézédes lesz. És azok a prémek – a régiek – új huzatokkal – igyekezz, hogy minden föld új legyen: vágd ki a bokrokat, szedd ki a tönköket! Szántsd fel, tedd rendbe, és vesd el a magokat – majd meglátod, milyen gabonád nő!

No, a fiú hallgatott az apjára, és úgy tett, amint az mondta. És maga is új életre kelt.

– Íme, ez a titok, a munka!