Mikor még a katonák tíz esztendeig szolgáltak, s kivitték őket idegen országba, akkor történt, hogy egy szabadságos katona betért egyik útjába eső kocsmába, és elkezdte mesélni, mit látott Pojákországból (Lengyelországból) hazajöttében.

A többi közt elmondta, olyan nagy madarat látott, hogy az a szárnyával, mikor szállt, négy óráig elborította a napot. Mire a kocsmáros kijelentette, hogy ő ezt nem hiszi.

Szóról szóra annyira mentek, egy akó borban fogadtak, a katonának be kellett bizonyítani, hogy igaz, amit a nagy madárról mondott. El is ment embereket keresni, kik állítását igazolják.

Telt az idő, a katona megint betért a kocsmába, de már nem katonaruhában, hogy a kocsmáros meg ne ismerje. Meséli, hogy mikor jött, a falu túlsó végén annyi ember ment ki a mezőre, hogy alig bírt tőlük idejönni, vittek magukkal egy ötöles létrát is.

Kérdezte tőlük, hová viszik azt a nagy létrát. Azt mondták, a mezőn akkora tojást találtak, hogy ötöles létra kell neki. A tetejét betörik, azután szétkanalazzák maguk között, mert ha az oldalát beütik, szétfolyik mind.

Azt mondja azután a katona:

– Én nem hiszem, hogy van akkora tojás.

Feleli a kocsmáros:

– Lehetséges az!

A múltkor volt nálam egy szabadságos katona, jött Pojákországból, az beszélte, hogy ő, mikor hazafelé jött, akkora madarat látott, hogy az a szárnyával, mikor szállt, négy óráig elborította a napot.

Lehet, ennek a madárnak a tojása.

– Hát maga hiszi azt, hogy van olyan nagy madár? – kérdezte a katona.

– Hogyne hinném! Ezek a nagy madarak tojják a nagy tojásokat, hogy ötöles létrával lehet csak a tetejébe menni.

– Bravó! Emlékszik-e, mikor fogadtunk egy akó borban, s én azt mondtam, be fogom bizonyítani, hogy elhiszi, amit mondtam.

Fizesse meg a bort! A szabadságos katona én voltam!