Skip to content

A farkas mulatni megy, aztán szállni tanul (népmese)

    A farkas mulatni megy..

    A hosszúháti hegyeken innen, a buzogányi hegyeken túl, volt egy öregasszony, annak volt egy kakasa meg egy tyúkja. Kimentek a szemétdombra kapargatni; a kakas talált egy garast, azt mondja a tyúknak:

    – Gyerünk el a kocsmába, egy messzely bort inni! – Nem bánom, gyerünk – mondta a tyúk. Amint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy nyulat.

    Azt mondja a nyúl: – Hová mentek, kakas koma, tyúk koma? Azt mondja a tyúk koma: – A kakas koma talált egy garast, elmegyünk a kocsmába egy messzely bort meginni!

    Azt mondja a nyúl: – Én is elmegyek.

    – Gyere, gyere, majd többen leszünk!

    Amint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy rókát.

    Azt mondja a róka:

    – Hová mentek, kakas koma, tyúk koma, nyúl koma?

    Azt mondja a nyúl koma: – A kakas koma talált egy garast, elmegyünk a kocsmába egy messzely bort meginni! – Én is elmennék! – mondja a róka koma.

    – Gyere, gyere, majd többen leszünk! Amint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy farkast. Azt mondja a farkas: – Hová mentek, kakas koma, tyúk koma, nyúl koma, róka koma?

    Azt mondja a róka koma:

    – A kakas koma talált egy garast, elmegyünk a kocsmába egy messzely bort meginni!

    – Én is elmék!

    – Gyere, gyere, majd többen leszünk!

    Amint mennek, mendegélnek, előtalálnak egy nagy sáncot, megállnak ott a szélin.

    Azt mondja a kakas koma: – No, most az jön velem bort inni, aki ezt a sáncot átugorja!

    A kakas átszállta, a tyúk átszállta, a nyúl meg a róka is átugrotta, a farkas is át akarta ugrani, aztán beleesett. Ott sírt a farkas, hogy nem tud abból a mély sáncból kimenni, hogy éhen kell neki megdögleni.

    Amint sírt-rítt, éppen arra mentek a madárkák magot szedegetni, megkérdezték, miért sír.

    – Harmadnapja, hogy beleestem a sáncba, nem bírok kimenni – mondta a farkas, és könyörgött nekik, hogy hordjanak gizöcskét-gazocskát, amin ki bír menni.

    – Van négy csonka fám, költhettek rajta! Hordtak is a madárkák annyi gazt, hogy a farkas ki bírt rajta menni. Örült is a farkas, hogy nem kellett neki elvesznie, de a kismadarak is örültek, hogy lesz nekik min költeni.

    Rá is fészkeltek, költöttek is rajta, szépek is voltak már a kicsinyek, örült is nekik az anyjuk. Hát egyszer megy ám a farkas, felkiált a fára:

    – Kismadár, adjál le egy fiadat, mert kivágom a fát, felszántom az alját! Cselőre két lábom, hajszára két fülem, jól tartsd az ekét, farkam! Az egyik madár akkor levetette neki egy kisfiát. A farkas megette, jóllakott, akkor lement a hűvös alá lefeküdni. Mikor kialudta magát, akkor megint felkelt, elment a csonka fa alá.

    Mikor meglátta a kismadár, megijedt, elkezdett sírni, hogy már megint itt a farkas.

    A farkas pedig, ahogy odaért, megállt a csonka fa alatt, felnézett a fára, azt kiáltotta fel a kismadárnak:

    – Kismadár, adj le nekem egy fiadat, mert kivágom a fát, felszántom az alját.

    Cselőre két lábom, hajszára két fülem, jól tartsd az ekét, farkam! Akkor megijedt a kismadár, hogy már csakugyan kivágja a fát, és levetette megint egy kisfiát. A farkas megette, jóllakott, megint elment a hűvös fa alá, pihenni. Sírt-rítt a kismadár, hogy ez a csúnya farkas már elvitte két fiát, mi lesz belőle, ha mind el találja vinni.

    A farkas kialudta magát, megint felkelt, megint elment a csonka fa alá. Mikor meglátta a kismadár, megijedt, elkezdett sírni-ríni, hogy már megint itt a farkas!

    Az pedig nagy büszkén felkiáltott a fára: – Kismadár, adj le nekem egy fiadat, mert kivágom a fát, felszántom az alját. Cselőre két lábom, hajszára két fülem, jól tartsd az ekét, farkam! Akkor megijedt a kismadár, hogy már csakugyan kivágja a fát, és levetette egy kisfiát. A farkas megette, jóllakott, megint elment a hűvös fa alá, lefeküdni.

    Sírt-rítt a kismadár, hogy az a huncut farkas mind elhordja a kisfiát

    . Arra szállt egy varjú, kérdezi tőle:

    – Miért sírsz, te kismadár?

    – Hogyne sírnék, mikor az a huncut farkas elvitt három fiamat, már csak egy maradt.

    De a varjú jó tanácsot adott a kismadárnak:

    – Ha még egyszer eljön a farkas, és azt mondja: adjál egy fiadat, mert kivágja a fát, felszántja az alját, akkor csak mondd neki: vágd ki a fát, ha van fejszéd, szántsd fel az alját, ha van ekéd! Megörült ennek a kismadár.

    A varjú elszállt, a farkas megint visszajött, megint mondta a kismadárnak:

    – Kismadár! Adjál egy fiadat! Kivágom a fát, felszántom az alját.

    De a kismadár csak visszakiáltott: – Vágd ki a fát, ha van fejszéd, szántsd fel az alját, ha van ekéd!

    Azt mondja a farkas: – Ördög bújjon az anyád fejkötőjébe! Tudom már, ki tanított meg erre, hanem majd megtanítom én őt. Elment a farkas, beült egy rakás kukoricaszembe, aztán kiment az országút közepére, és ott szétterpeszkedett.

    Arra ment a varjú magvat szedegetni, meglátta a kukoricaszemeket a farkason, odament, vagdalózott a csőrével, hát egyszer csak bekapta a farkas a varjú fejét.

    Könyörgött a varjú:

    – Ereszd ki, farkas koma, a fejem, megtanítalak szállni!

    – Nem! Ördög bújjon az anyád fejkötőjébe, megcsalsz!

    – Ereszd ki, farkas koma, a fejem, megtanítalak szállni. Kieresztette a farkas, a varjú pedig elszállt.

    Akkor a farkas beleült egy rakás kölesszembe, elment megint az országút közepére, megint szétterpeszkedett. A varjú megint arra ment magvat szedegetni, meglátta a sok kölest, odament szedegetni.

    Megint bekapta a farkas a varjú fejét, a varjú megint könyörgött:

    – Ereszd ki, farkas koma, a fejem, megtanítlak szállni! – Nem! Ördög bújjon az anyád fejkötőjébe! – mondta a farkas – megcsalsz, mint az előbb!

    – Ereszd ki, farkas koma, a fejem, megtanítlak szállni!

    A farkas megint kieresztette, megint elszállt a varjú. Akkor a farkas odament egy rakás tiszta búzaszembe, elment az országút közepére, megint szétterpeszkedett, a varjú meg arra ment, meglátta a sok búzaszemet, odament szedegetni. A farkas megint bekapta a varjú fejét.

    Könyörgött neki újra a varjú:

    – Ereszd ki, farkas koma, a fejem, megtanítlak szállni!

    – Nem! Ördög bújjon az anyád fejkötőjébe! Megcsalsz, mint az előbb!

    – Nem csallak meg! Ereszd ki, farkas koma, a fejem, megtanítlak szállni!

    – Nahát, tanítsál meg! – mondta a farkas, és kieresztette.

    A varjú felkapta a farkast, vitte felfelé. Mikor már felvitte a magasba kérdezte a farkast:

    – Látod-e még, farkas koma, a földet?

    Azt mondja a farkas: – Látom! – Mekkora?

    – Akkora, mint a világ! Akkor a varjú még feljebb vitte, kérdezte megint:

    – Látod-e még, farkas koma, a földet? Azt mondja a farkas:

    – Látom!

    – Mekkora?

    – Mint egy félvilág.

    Akkor még feljebb vitte, és megint kérdezte:

    – Látod-e még, farkas koma, a földet?

    – Látom! – Mekkora?

    – Mint egy ország!

    Még hétszerte feljebb vitte, és kérdezte megint:

    – Látod-e még, farkas koma, a földet?

    – Látom!

    – Mekkora?

    – Mint egy alma.

    Akkor még feljebb vitte a varjú, és megint kérdezte:

    – Látod-e még, farkas koma, a földet?

    – Látom! – Mekkora?

    – Akkora, mint egy tű!

    Még feljebb vitte, kérdezte megint:

    – Látod-e még, farkas koma, a földet?

    – Nem látom már!

    Akkor a varjú eleresztette, a farkas pedig zuhant lefelé.

    Lenn észrevett egy füstös tőkét, annak azt kiabálta:

    – Szaladj, barát, mert agyonütlek! Szaladj, barát, mert agyonütlek! De a tőke nem mozdult, minden porcikája ízzé-porrá tört. A varjú pedig odament, és megkérdezte a farkast:

    – Megtanultál szállni?

    – Meg ám.

    Ördög bújjon az anyád fejkötőjébe, minden porcikámat összetörtem a füstös tőkében. A varjú pedig jót nevetett, hogy becsapta a farkast. Eddig van, aki nem hiszi, járjon utána.

    Pin It on Pinterest