cigány mese

Egyszer volt, hol nem volt, sűrű erdő szélén volt egyszer egy házikó. Abban a házikóban élt egy öregember meg egy öregasszony. Szegények voltak világéletükben, de szorgalmasan dolgoztak, a pénzecskéjükkel takarékoskodtak, apóka harisnyaszárban rejtegette, hogy legyen miből élniök, ha már dolgozni nem tudtak.

-Jól jön ez a kis pénz, ha majd bekopog a tél – ezt mondogatta mindig apóka, ha a harisnyaszárra nézett.

Egyszer aztán elment az erdőbe fát vágni, s anyóka egyedül maradt. Kopogtattak a házikó ajtaján. Anyóka kinézett, s meglátta, hogy egy vénséges vén ember áll az ajtóban.

-Ki vagy, te vénséges vén ember? Ki vagy, és mit akarsz? – kédezte anyóka.

-Egy kis alamizsnát kérnék tőled, anyóka. Én vagyok a vénséges vén Tél apó.

-Te vagy az, Tél? Akkor hát kerülj beljebb, régóta gyűjtjük a pénzecskénket, hogy legyen, mire eljössz!

Anyóka az öreg Tél kezébe nyomta a harisnyaszárat, benne a pénzecskével, amit keserves munkával kuporgatott össze az ura.

Mikor aztán apóka hazaért, anyóka vidáman újságolta:

-Itt járt a Tél, s elvitte a pénzünket!

-Jaj…jaj! – siránkozott apóka. – Csak nem adtad oda valakinek a megtakarított pénzecskénket?

-De bizony odaadtam én! – mondta anyóka. –Vénséges vén ember kopogtatott be hozzám, s azt mondta, Tél a neve, odaadtam hát neki! Te mondtad, hogy jól jön a pénz, ha majd bekopogtat a Tél.

-Koldusbotra jutottunk – kesergett apóka. – Nincs más hátra, szedjük a sátorfánkat, megyünk a nagyvilágba szerencsét próbálni.

Így is tettek. Nekiindultak a nagyvilágnak, otthagyták a házikót, csak az ajtót akasztották ki, azt vitték magukkal, hogy ne kelljen a puszta földön hálniok, ha eljön az éjszaka.

Sűrű erdőn át vezetett az útjuk, ott érte őket az éjszaka. Apóka kiválasztott egy dús lombú fát, annak az ágai közé felvitte az ajtót, s anyókával együtt szépen lefeküdtek rá. Hamarosan el is aludtak, s a hold már magasan járt az égen, mikor hangos kiabálásra, zenebonára ébredtek. Rablók járták a sűrű erdőt, s éppen az alatt a dús lombú fa alatt pihentek meg, melynek ágai között apóka és anyóka kuporgott az ajtón.

A zsiványok a fa tövében kirakták a tenger sok rablott aranyat, drágakövet, hogy megosztozkodjanak rajta. Osztozkodás közben összevesztek, mindegyik magának akarta a tenger sok kincs java részét, a kapitányuk meg mérgében elkiáltotta magát:

-Vigyen el az ördög benneteket!

Gondolt egyet apóka, a zsiványok közé hajította az ajtót, s a kapitánynál is nagyobbat kiáltott:

-Itt az ördög!

No, a rablóknak sem kellett több! Ahányan voltak, annyifelé szaladtak, a tenger sok kincs meg ottmaradt a fa alatt. Apóka és anyóka egykettőre lemászott a fáról, anyóka a kötényébe, apóka az iszákjába rakott annyi aranyat, drágakövet, amennyi csak belefér. Szépen hazaballagtak a házikóba, az ajtót beakasztották a helyére, s azóta is boldogan élnek, ha meg nem haltak.