Rikiki volt a legkisebb lény a világon.
Hogy is mondjam? Ekkora, így, várj csak, lerajzolom. Ilyen kicsi volt a szeme, nem. Nem jól van. Az orra. Á! Letörlöm inkább, nem tudod elképzelni, nem is ilyen volt. A füle, a keze, a szíve meg ekkora volt. Látod? De nem jó. Ez egy óriás Rikikihez képest. Rikiki egész kicsi volt, semmiség. Nem jó. Nem tudom. Rikiki olyan volt, olyan volt… Szóval egy pont. Így. Ez az. De nem adja vissza. Ilyen kicsi volt? Ennél nagyobbnak gondolom. Szóval Rikiki volt. Ri-ki-ki. Sírok utána most is.
Nem tudom, miből volt Rikiki. Olyan drótból lehetett. De volt szíve. Nem értem. Játszottam vele. De saját maga elment, visszajött, sírt, nevetett. Hát ki volt Rikiki? Szalmaszínű haja volt… várj csak… igen! Szalmaszínű haja volt, jaj, az nagyon jó, nagyon jó, hogy szalmaszínű haja volt, és én rájöttem erre! Igen! Lobogott a haja! A szélben. A napban ragyogott, égett. Micsoda haj! Az egész gyerek egy haj volt! Gyerek? Nem tudom. Arra nem emlékszem, úgy tetszik, nem volt gyerek. Szomorú kis ember volt, de nem gyerek. Akkor mért volt olyan kicsi? Á, magam se tudom, nem tudom, és kész. Rikiki. Ezt tudom. A haja olyan sárga volt. Világossárga, mint a tojás. Igen! Tojásszínű haja volt, tojásszínű haja volt. Jaj de boldog vagyok! Hogy annyira szép haja volt.
Az a legfontosabb, a hajuk. Talán hogy bele lehessen kapaszkodni. Azt mondják, régen, nagymillió évvel ezelőtt az embergyerekek abba kapaszkodtak, anyjuk meg csak vitte őket lóbálva, azok meg csüngtek. Jó lehetett az embergyerekeknek tízmillió évvel ezelőtt. Hajba kapaszkodva csüngtek le a földre, és hancúroztak anyjukon. Csak anyjuk arca volt olyan mogorva, mindig a tigrisre gondolt.
De Rikiki annak idején nem foglalkozott a tigrissel, csak szép sárga színű haja volt, mély tekintete, és gombjai voltak. Hű, micsoda gombjai voltak! Óriási gombok. Az egész gyereket elfoglalták a gombok, nagy kék, tengerkék gombok. Azzal gombolták össze Rikikit, virítottak a kék gombok. Ilyen volt Rikiki, most már emlékszem. Nagyon szép volt. A legszebb emberke, s olyan kicsi, hogy alig lehetett látni. Csak a sárga hajat s a kék gombokat. Ez volt Rikiki. Igen, emlékszem.
Nem tudom, miből teremtette őt az Úristen. Drótból, szőrből, pálcikából? Rongyból, fűből, bőrből volt? Vagy élő ember?
Úgy képzelem el, hogy egy nagy ember csinálta olyannak, amilyen ő. Az apja lehetett, vagy az öregapja, vagy egyszerűen egy varázsló. Egy közönséges varázsló, akinek a jobb szeme fölött mesebeli nagy pont volt, mintha még egy szeme lett volna ott, hogy jobban lássa a világot és persze Rikikit, hogy meg tudja csinálni. Jaj, el se tudom képzelni, hogy Rikiki valaha nem volt! Hogy volt olyan idő, mikor Rikiki nem létezett, nem élt.