Skip to content

Kolozsvári Grandpierre Emil: Nem igaz

    Nem igaz

    Egy ravasz legény beállított az urasághoz, hogy szívesen elszegődne inasul. Megtetszett a legény az uraságnak.

    – Mennyiért szegődnél el? – kérdezte az uraság.

    – Nem kérek én fizetséget se pénzben, sem egyébben, hanem hazugságra szerződnék – mondta a ravasz legény.

    – Hát ezt hogy érted?

    – Én úgy – felelte a ravasz legény -, hogy ha a nagyságos úr elhiszi minden hazugságomat, akkor ingyen szolgálok holtomig. Ha meg nem hiszi el, s azt mondja: „nem igaz”, akkor fizet egy véka aranyat, s utamra bocsát, mert a szolgálatom kitelt.

    A uraság húzogatni kezdte a bajuszát, úgy töprengett rajta, hogy elfogadja-e az ajánlatot vagy sem. De minél tovább húzogatta a bajszát, annál inkább úgy látta, hogy az alkun csak ő kereshet. Megegyeztek, paroláztak.

    A legény azzal kezdte inasi szolgálatát, hogy egy hétig feléje sem nézett az uraságnak. A nyolcadik nap elment az urasághoz.

    – Hol csavarogtál, te akasztófáravaló? – förmedt rá az uraság nagy dühösen.

    – Elmondom, nagyságos úr, csak tessék meghallgatni – mondta a ravasz legény. – Csak az történt, hogy az apám kiadta a jussom. Kaptam tőle három lovat, egy keheset, egy kaptást meg egy kapcsost. Ráültem a kapcsosra, megsarkantyúztam a kaptást, s kilovagoltam a kehesen a dinnyeföldre. Az apámék épp szüretelték a dinnyét. Egyet leszakítottak, egyet lenyeltek, így szüreteltek. Mihelyt megláttak, beugrottak egy lyukas dinnyébe, s magukra húzták a lyukat, meg ne láthassam őket. Nem is láttam őket, hanem továbbhajtottam a kapcsost, hogy a kaptás majd megszakadt bele, de vágtatott is a kehes, öröm volt nézni! Leültem a dinnyeföld szélére, úgy néztem, amint a kehes vágtat velem.

    Mikor már úgy elszaladt velem a kapcsos, hogy már csak a kaptás patájának a dobogását hallottam, de azt is messziről, akkor átugrottam egy szakadékon. Már odaát voltunk, mikor hátranéztem, hát a lovam kettészakadt. Mit csináljak? Mihez fogjak? Állt ott egy kerek fűzfa, abból szakítottam hetvenhét kunkori venyigét, azzal a hetvenhét kunkori venyigével úgy megkötöttem a kapcsost, hogy a kaptás mindjárt meggyógyult, akkor aztán továbbhajtottam a kehesen.

    Nem messzi hajtottam. Megint hátranézek, hát a lovam derekából égig érő fa nőtt. Az égben még sohasem jártam, gondoltam, körülnézek egy kicsit odafent. Másztam három nap, három éjjel, negyedik nap fölértem az égbe, találkoztam Szent Péterrel, mondta, hogy nincsen bérese, szegődjek el hozzá. Elszegődtem, akkor elembe öntött három zsák kölest, hogy hol őrizzem, hol meg számoljam. Hozzákezdtem mindjárt a számoláshoz. Igen ám, de ha számoltam, nem tudtam őrizni, ha meg őriztem, nem tudtam számolni. Szent Péter megdühödött, hogy hasznomat nem vehette, s úgy a hátamra vágott a botjával, hogy a pokolig meg sem álltam. Ahogy átléptem a pokol küszöbét, mit látok? Bizony az úrnak az apját láttam, két ördög a lábát fogta, kettő a karját, zsupsz, belecsapták a moslékba!

    – Nem igaz! Hazudsz, kutya legénye!

    A ravasz legény azzal fölállott, s szép udvariasan meghajtotta magát az uraság előtt.

    – No, ha nem igaz, akkor kitelt a szolgálatom, kérem a véka aranyat.

    Mit tehetett az uraság, mérgelődött, pukkadozott, de így alkudtak, kimérte hát a véka aranyat.A ravasz legény meg földet, házat vásárolt a véka aranyból, s ma is boldogan él, ha meg nem halt.

    Pin It on Pinterest