Skip to content

Nadányi Zoltán: Az első pogácsa

    Nadányi Zoltán: Az első pogácsa

    Konyhajelmezt öltött
    kislányom, Kati,
    sütő tudományát
    úgy próbálja ki.

    Húsz kis pogácsából
    csak egy sikerült,
    az is furcsán festett,
    mikor kikerült.

    Botrányos alakja,
    rossz fogása volt,
    kemény kopogása,
    de – pogácsa volt.

    Nekem szánta ő ezt,
    hozta boldogan,
    hát ahogy harapnám,
    nem fogja fogam.

    Igen ám, de lesnek
    lelkes nagy szemek:
    „Milyen a pogácsa?” –
    „Tyű – mondom – remek!”

    Kati csakúgy hízott,
    kiszaladt: „Nahát,
    ízlik a pogácsám!” –
    hallom a szavát.

    Magunkra maradtunk:
    pogácsa meg én,
    hosszan elmerengtem
    Kati remekén.

    Kicsi kis pogácsa,
    úgy szemre kevés,
    csak a fog sokallja,
    mikor belevés.

    Nem veszi be, sajnos,
    se szám, se begyem;
    jó lesz eltüntetni –
    hova is tegyem?

    Kiskutyánk ott sétált
    az ablak alatt,
    odadobtam annak:
    nesze, jó falat!

    Siettem utána
    a konyhába ki;
    kell, hogy Kati mellett
    valljon valaki.

    Megettem-e – kérdi
    kétkedve anyu,
    nagymamácska, ő is
    hej, csupa gyanu.

    De én megfeleltem,
    azért vagyok ott:
    „Egy baj volt: kevés volt!” –
    Kati ragyogott.

    Épp akkor besétál
    ám a kis kutya;
    mit hoz a szájában
    az a kis buta?

    Hozza a pogácsát,
    még sértetlenül!
    Leteszi, otthagyja,
    szinte menekül.

    Nevetésbe tört ki
    most a társaság,
    még Kati is, ő is
    fogta a hasát.

    Mert megtudta ebből,
    akit érdekel,
    hogy az a pogácsa
    – kutyának se kell.

    Pin It on Pinterest