Egyszer Mátyás király rongyos ruhában, egy rossz kocsin, gebe lóval járt faluról falura. Hogyhogy nem, egy kátyúban nagyot reccsent a hátsó bal kereke s összetört. Kivette Mátyás a kereket, felvette a hátára s elindult egy bognárt keresni.

Kiderült, hogy abban a faluban nincs bognár. Mehetett szegény Mátyás a szomszéd faluban. Ott aztán valaki megcsinálta a törött kerekét. Jó is lett, indulhatott vissza a másik faluba.

Este lett, mire visszaérkezett. Mit csináljon, valahol meg kell szállnia. Elindult szállást keresni.

Bekopogott egy házhoz. Elmondta mi járatban van, hogy s mint járt. Adjanak szállást egy éjszakára!

-Dehogy adok én kendnek szállást. Mit tudom én, hogy kend miféle csavargó. Táguljon kend az én portámról! – adta ki az útját a gazda.

Mátyás keserűen nézett vissza a tágas portára. Csűrök, istállók, kazlak. Erősen remélte, hogy itt meghúzódhat éjszakára. Nagy bánatosan továbbment.

Ahogy az utcán bódorgott, odaért egy kicsi viskó elé. Félve szólt be, hogy kaphatnak-e éjszakára szállást?

-Kerülj beljebb atyafi! Hadd lássalak, ki vagy? – szólt egy hang.

Mátyás belépett a szegényes kis házacskába. Azt mondta neki a gazda:

-Nézd fiam, szegények vagyunk, egy ágyunk van, abban is a beteg feleségem fekszik. Ha jó lesz mellettem, a szalmán, akkor maradj itt!

-Jó lesz, jó lesz! – örvendezett Mátyás.

Lefeküdtek, elaludtak hamar.

Mikor reggel jókor felébredtek, Mátyás király megköszönte a szállás s elment.

A szegény ember később felölelte a szalmát, hogy kivigye az istállóba – hát, uramfia! –kiesett egy zacskó arany a szalma közül. Megijedt a szegény ember, megfutamodott, hátha még utóléri az éjszakai vendéget.

Mátyás gyenge lovacskája lassan poroszkált az úton, így hát a szegény ember utólérte nagy lihegve.

-Álljon meg, álljon meg! – kiáltozott a kocsi után.

Mátyás megállt, megvárta a szegény embert.

-Mi a baj, mi történt? – kérdezte a rémült embert.

-Uram, vagy mi? Itt felejtette nálam ezt a zacskó aranyat.

-Nem felejtettem ott, szándékosan adtam kelmednek. –

Akkor csak szétnyitotta keblén a rongyos gúnyát, alatta aranyos kelme feszült. – Sose felejtse el, hogy Mátyás király megköszönte a szállást! Erről írást is hagyam a zacskóban, nézze meg!

Mátyás meglegyintette ostorával a lovacskája farát s tovább hajtatott. A szegény emberből módos gazda lett s holtig áldotta Mátyás király nevét.